Sztárok

Németh Kristóf újra szerelmes – íme, a barátnője!

Márciusban szakított, most újra rátalált a szerelem Németh Kristófra. Új párját, Zitát már a kisfiának, Lócinak is bemutatta, és nagyon jól megvannak.

Németh Kristóf színházi botrányaitól volt hangos a sajtó az elmúlt pár hétben, miután figyelmeztetés nélkül kizárták a Játékszínből. Azóta új színházat alapított, és nemsokára debütál az új darabjuk. A színész másfél év után márciusban szakított volt párjával, de most ismét rátalált a szerelem. Új barátnőjét már a kisfia is ismeri, akivel nagyon jól szórakoznak. 

„Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy tervezzük, viszont eldönthetjük, hogyan érezzük magunkat egy-egy szituációban. Az elmúlt hónapokban rengeteg dolog történt, Jucival barátsággá szelídül a kapcsolatunk” – mesélte a BEST-ben Németh Kristóf, aki elárulta, hogy új barátnőjét már öt éve ismeri. „Lassan tíz éve rendszeresen járok egy visegrádi wellnesshotelbe. Zita ott dolgozik, öt éve találkoztunk először. Mindig is megvolt köztünk az a bizonyos szikra, de vagy ő volt foglalt, vagy én, és mivel fontosnak tartjuk a hűséget, mindig is tiszteletben tartottuk a másik kapcsolatát” – emlékszik vissza a színházigazgató. 

Folytatás a ma megjelent BEST magazinban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése