nlc.hu
Sztárok
Pál Dénes úgy érzi, kislánya lesz

Pál Dénes úgy érzi, kislánya lesz

Az énekes a FEM3 Caféban elmondta, hogy sok munkával telik a decemberi hónapja, de karácsonykor már csak a családjával törődik. A műsorvezetők arra is kíváncsiak voltak, hogy az énekes készen áll-e már az apaszerepre.

Pál Dénes magánélete sosem került terítékre, leginkább szakmai sikereivel hívta fel magára a figyelmet. Megnyerte a Sztárban sztárt, majd a Sztárban sztár + 1 kicsit is Varga Viviennel az oldalán. Az énekest visszafogott fiúként ismerjük, de nemrég egy más oldalát is megmutatta: Pál Dénes egy erotikus forgatáson vett részt, ahol új szerepben láthattuk. Most mégis beszélt egy kicsit a párjáról és jövőbeli terveiről a Fem3Caféban.

Dénes elárulta, a karácsony csak a családé. „22-étől 26-áig a családé vagyok, 21-én van az utolsó koncertem. Egyelőre úgy tűnik, hogy a párommal a szentestét nem töltjük együtt, de 25-én vagy 26-án meglátogatjuk egymás családját” – mondta az énekes, persze a műsorvezetők egyből rákérdeztek a babaprojektre is. „Nagyon szeretnék családot, a nővérem most várja a harmadik gyerekét. Van szerencsém belelátni ebbe, hogyan épül fel ez az egész – én is vágyom erre. Egyelőre, ha felmerül a kérdés, mindig kislányban gondolkozom. Persze, ha fiú lesz, akkor ne nézze vissza ezt az adást” – viccelődött Dénes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top