nlc.hu
Sztárok
Elhunyt Fábián Juli

Elhunyt Fábián Juli

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt.

Békésen távozott családja, barátai és zenésztársai körében – közölte Szepesi Mátyás, a daganatos betegséggel küzdő művész menedzsere. Fábián Juli a szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva volt, aki a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt.

1980-ban született, zenei tanulmányait a Petőfi Sándor Általános iskola Ének-Zene tagozatán alapozta meg, ahol klasszikus zongorát is tanult. Később a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, amellyel párhuzamosan az Etűd Zeneiskolában sajátította el a dzsesszének alapjait. Tanárai Munkácsi Bea és Winand Gábor voltak. Két év énektanulás után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára Berki Tamás tanítványaként.

Pályafutása első éveiben énekelt a kizárólag női tagokból álló Soft Jazz Bandben, saját dzsesszkvartettjében, a Just In Time-ban és a Jazzjetben. Rendszeres vendége volt a Gyárfás István Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekarával, a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, több ízben fellépett a Magyar Rádió Márványtermében. 2005-től dzsesszéneket tanított az Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Fábián Juli 2003-ban három számban közreműködött Deseő Csaba és Gyárfás István Trio Tale című lemezén, 2005-ben az elektronikus zenét játszó Erik Sumo Band tagjaként a My Rocky Mountain című CD-n énekelt. 2007-ben és 2008-ban az egyik legismertebb jazzénekverseny, a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. 2005-től öt éven át énekelt a népszerű nujazz csapatban, a Barabás Lőrinc Eklektricben, amellyel két stúdióalbumot (Ladal – 2007; Trick – 2009) készített. 2009-ben a Fábián Juli Jazz Riff-fel csinált lemezt Honey & Chili címmel. 2010-ben énektanárként közreműködött az első hazai X-Faktor versenyzőinek szakmai felkészítésében.

2011-ben elnyerte a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat, ugyanebben az évben Sárik Péter zongoristával közös duójával Harmony címmel publikált zeneanyagot. Szintén 2011-ben megjelent Zoohackerrel közös elektroakusztikus duójának négyszámos EP-je, a Girly, majd a formáció indult A Dal 2012-ben, és a Like A Child című dallal bejutott a nyolcas döntőbe.

Fábián Juli & Zoohacker 2015-ben stúdióalbumot jelentetett meg Shine címmel. Valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon fellépett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top