1989 nyarán egy francia popformáció, a Kaoma brazil alapokra építve írta meg a Lambada című megaslágert, amely egyetlen nyár alatt végigsöpört a világon, valóságos lambadalázat hozva létre mindenfelé. Mi volt a siker titka? A tánc kifejezetten erotikus, látványos mivolta. Rossz nyelvek szerint ruhában a lambadázás az, amivel legközelebb kerülhetünk egy másik ember testéhez úgy, hogy azt még ne nevezzük szexnek. A miniatűr, szépen lebbenő szoknyák kifejezetten izgalmas látnivalóvá tették a lambadázást, és a jellegzetes csípőmozgás hónapokon belül hódította meg az egész világot.
A Kaoma slágeréből eladott 15 millió kislemez elérte, hogy akkoriban lehetetlen volt elkerülni, hogy lépten-nyomon a Lambadába botoljunk. Ez történt a korszak két izraeli filmes sztárproducerével, Menahem Golannal és Yoram Globusszal is, akik a táncőrületben meglátták a lehetőséget, hogy egy sikeres mozifilmet építsenek rá. A film fejlesztése elkezdődött, csakhogy a két, immár évtizedek óta együtt dolgozó unokatestvér csúnyán összeveszett egymással. És így lett egy lambadafilmből hirtelen kettő.
Bejelentkezik A tiltott tánc
Bár a két unokatestvér olyan filmekkel bombázta a videotékákat, mint a Bosszúvágy-sorozat vagy az Amerikai nindzsa-filmek, a sikerek mellett egyre több üzleti feszültség jelent meg köztük, és ez csúcsosodott ki a szakításkor. A Cannon Films élén maradt Yoramnak akkor már szerződése volt a lambadafilm 1990-es májusi bemutatójáról a Warner Brosszal, vagyis részéről minden sínen volt, csakhogy a cégből kiváló unokatestvére, Menahem ezt nem hagyhatta annyiban. Meggyőzte a Columbia Pictures vezetőit, hogy bár még el sem kezdte, ő korábban el tud készülni a saját lambadafilmjével, mint az unokatestvére, így gyorsan talált forgalmazót, és bár még forgatókönyvük sem volt, kitűzték az áprilisi premierdátumot. Mivel a Lambada címet az unokatestvér lefoglalta, Menahem azzal próbált visszavágni, hogy ő szerezte meg a Kaoma slágerének kizárólagos használati jogát. Vagyis volt egy Lambada – Forró és veszélyes című film, amelyben nem szerepelhetett a Lambada című sláger, és volt egy A tiltott tánc című mozi, amelyben viszont annyiszor szólal meg ez a dal, hogy könnyen túladagolást kaphatunk tőle.
Ha harc, legyen harc!
Menahem Golan 1989 decemberében bérelt fel forgatókönyvírókat, hogy mindössze tíz nap alatt a semmiből rántsanak össze egy filmforgatókönyvet. Több idejük nem volt, mert nyakukon volt a karácsony, és januárban már forgatni kellett, hogy beelőzhessék a konkurens filmet. A két unokatestvér harca a külső szemlélők számára főképp a premierdátumok tologatásában mutatkozott meg. Miután A tiltott táncot beharangozták áprilisra, a Lambada – Forró és veszélyes még korábbra, márciusra jelentkezett be, tudván, hogy egy éppen gyártásban lévő produkciónak szinte lehetetlen lesz elkészülnie addigra. Csakhogy Menahem Golan felvette a Yoram Globus által ledobott kesztyűt. Tudván, hogy csak egészen minimális idejük lesz az utómunkára, Golan öt (!!!) vágót szerződtetett A tiltott tánchoz, akik már a forgatáson is ott ültek, és helyben vágták össze a filmet. A producer még a sajtó néhány képviselőjét is meginvitálta, hogy eldicsekedjen vele: igen, ilyen rövid idő alatt is össze lehet hozni egy mozifilmet.
Döntetlen?
Végül úgy alakult, hogy mindkét filmet március 16-án mutatták be az amerikai mozik, és mindkettőt gyűlölték a kritikusok. Persze ezt nagyjából sejteni lehetett, de azt már kevésbé, hogy a nézőket is ennyire hidegen hagyják. A korszak legnépszerűbb slágere és legmenőbb tánca a kutyát sem érdekelte a mozikban. Míg a Lambada – Forró és veszélyes négymillió dollárt hozott a pénztáraknál, addig A tiltott tánc még kettőt sem, szóval technikai értelemben Yoram Globus filmje győzött, de valójában mindketten elbuktak. Jellemző, hogy a legtöbb néző szerint a két producer látványos rivalizálása sokkal izgalmasabb volt, mint a két film, ami ebből mozikba került. Magyarországra végül a két film közül csak az egyik, a Kaoma slágerét tartalmazó A tiltott tánc jutott el addig, hogy mozibemutatót kapjon 1990 nyarán. Mivel nálunk nem volt érvényes a címtilalom, így végül Lambada – A tiltott tánc címmel játszhattak a mozik, méghozzá elég nagy sikerrel. 370 ezer magyar ember váltott jegyet anno erre a borzalomra.
De milyen volt maga a két film? Ennek megválaszolásához újranéztem őket.
A két film plakátja
Lambada – Forró és veszélyes
Bár ez volt a két film közül az, amelyik pár hónappal többet kapott arra, hogy elkészüljön, végig úgy éreztem, hogy fogtak egy már régóta létező, leselejtezett hollywoodi forgatókönyvet, amelyre valahogy ráerőltették a lambadakapcsolatot. És miért éreztem így? Mert a sztorinak semmi, de semmi köze nem volt a lambadához vagy úgy általában a latin táncokhoz, egyszerűen csak profitálni akart ebből a divatos címből. A sztori főhőse egy 32 éves, feltűnően jóképű matektanár, Kevin Laird, aki főállásban egy elit gimiben oktat, éjszakánként azonban eljár egy csóró, latin fiatalokkal teli klubba motorral és bőrdzsekiben, hogy ott vadul lambadázzon/táncoljon az oda járókkal, és mellette matematikára tanítsa (!!!) őket. Igen, ez a történet valaki fejéből tényleg kipattant Hollywoodban.
A konfliktust az okozza, hogy egy este az elit iskola egyik diáklánya kiszúrja emberünket (aki ebben a közegben Blade, azaz Penge névre hallgat) a klubban, és rögtön szerelmes is lesz belé, és megpróbálja felszedni, veszélyeztetve ezzel Kevin Laird kettős életét. A végén még egy matekpárbaj is lesz a gettólakók és az elit diákok között. Igen, jól olvasta a kedves olvasó. Ekkora hülyeség ez a film. A táncjelenetek teljesen kilógnak belőle, úgy érezni, hogy tényleg csak azért kerültek bele, hogy a filmre rá lehessen aggatni a Lambada címet. Rossz film? Nagyon. De még mindig nem annyira szörnyű, mint a másik mozi, A tiltott tánc.
Lambada – A tiltott tánc
A tíz nap alatt összecsapott forgatókönyvvel rendelkező mozi kapásból azzal kihúzza a gyufát, hogy a főhősnőjéről, az egykori amerikai szépségkirálynő Laura Harringről el kéne hinnünk, hogy ő egy indián hercegnő a brazíliai őserdőkből. Amikor Harringet az indiánok között mutatják, kábé akkora sikerrel vegyül el köztük, mint én egy szomáliai falu lakosai között. Ma már ezt rasszizmusnak és whitewashingnak (amikor etnikumhoz tartozó szerepeket fehér színészeknek adnak) hívnák, és óriási botrány övezné a döntést, de 1990-ben még bőven belefért.
Szóval a hercegnő és népe dzsungelét ki akarja vágni a gonosz, kapzsi amerikai nagyvállalat („Igazán kár, hogy ki kell vágnunk ezt a dzsungelt, annyira szép. De az üzlet az üzlet.”), ezért Nisa, a hercegnő a törzs sámánja kíséretében Los Angelesbe utazik, hogy beszéljenek a csúnya nagyvállalat vezérigazgatójával. Ez nem jön össze, ehelyett kis híján letartóztatják őket, és a lány, különválva a sámántól, éhkoppon marad Amerikában. Jobb híján takarítónőnek áll egy gazdag amerikai családnál, ahol megismerkedik a família táncos lábú fiával, Jasonnel, akit magába bolondít ritmusos csípőmozgásával, és megtanítja őt a lambada szeretetére. A srác szülei ellenzik a kapcsolatot („Jason, nem szabad randevúzni a személyzettel. Ők mások, mint mi.”), ezért szétszedik a párt, a lány táncos prostinak áll egy klubban, de a fiú utánamegy, hogy aztán ketten egy táncos versenyt megnyerve mondhassák el egy táncklub közönsége előtt, hogy ők bizony az esőerdők kipusztítása ellen küzdenek, mert ezzel bizony megállítják a genyó multit. Igen, ezt a se füle, se farka katyvaszt tudták összerántani tíz nap alatt az írók. Külön felhívnám a figyelmet arra a jelenetre, amikor a multis főgenya elrabolja a hercegnőt, és arra kényszeríti, hogy egy színpadon lambadázzon neki, majd ő is beáll táncolni mellé…
