Idén 60. alkalommal rendezték meg az Év Sportolója Gálát, a Nemzeti Színházban csütörtökön este hirdették ki az elmúlt egy év legkiválóbb sportolóinak és edzőinek neveit. A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) szavazásán 11 kategóriában, összesen 436 szavazat alapján dőlt el, hogy kik lettek a győztesek. A MSÚSZ közlése szerint a tízes listákból erősorrendben három névre kellett szavazniuk a sportújságíróknak, az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért pedig 1 pont járt.
Ez alapján az év férfi sportolója Baji Balázs bronzérmes világbajnok atléta lett. Baji Fa Nándortól vehette át az elismerést. A kategóriában a legjobb három közé került Szatmári András kardvívó és Liu Shaolin Sándor rövid pályás gyorskorcsolyázó is.
A 2017-es év női sportolójának Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónőt választották. 2013 óta folyamatosan Hosszú Katinkát választják meg az év sportolónőjének, de már egyszer előtte is ő volt a legjobb, 2009-ben, amikor első vb-aranyát nyerte. A mostani elismeréssel Hosszú utolérte példaképét, Egerszegi Krisztinát, akit szintén hat alkalommal választottak meg korábban az év sportolójának. Hosszún kívül a legjobb három sportoló közé került idén Babos Tímea teniszező és Márton Anita atléta.
Az év edzője Shane Tusup, Hosszú Katinka trénere és férje lett. Shane Tusup a gálán elcsukló hangon, magyarul olvasta fel hosszú köszönőbeszédét. Szokatlanul őszinte szónoklat volt ez, elmondta, hogy a sok munka közben nem vette észre, hogy példaképpé kellene válnia. Hogy ami korábban belefért, már nem fér bele. Elfáradt, kimerült, hibázott, sokakat megbántott – fogalmazott. Megemlítette Hosszú Katinkát (Katkát) is, megköszönte neki, hogy akkor is bízott benne, amikor még senki sem. Beszédét itt tudod elolvasni.
A kategóriájában Cseh Sándor, a szolnoki vízilabdacsapat edzője és a győri kézisek trénere, Ambros Martín volt még esélyes az elismerésre.
Itt az összes győztes
Az év férfi sportolója:
1. Baji Balázs (atléta) 863 pont
2. Szatmári András (kardvívó) 341
3. Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázó) 292
Az év női sportolója:
1. Hosszú Katinka (úszó) 1086 pont
2. Babos Tímea (teniszező) 480
3. Márton Anita (atléta) 448
Az év csapata hagyományos csapatsportokban:
1. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 766 pont
2. Szolnoki Dózsa (férfi vízilabda) 524
3. Férfi kosárlabda-válogatott 424
Az év csapata egyéni sportágak csapatversenyeiben:
1. Tenisz, Davis Kupa-válogatott (Balázs Attila, Fucsovics Márton) 515 pont
2. Férfi 4×100-as gyorsúszóváltó (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 495
3. Női kajak négyes (Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta, Lucz Dóra) 404
Az év edzője:
1. Shane Tusup (Hosszú Katinka) 477 pont
2. Cseh Sándor (szolnoki vízilabda) 340
3. Ambros Martín (győri kézilabda) 301
Az év férfi labdarúgója:
1. Nikolics Nemanja (Chicago Fire) 942 pont
2. Gulácsi Péter (RB Leipzig) 652
3. Davide Lanzafame (Budapest Honvéd) 260
Az év női labdarúgója:
1. Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) 999 pont
2. Csiszár Hernrietta (Leverkusen) 407
3. Vágó Fanny (Sankt Pölten) 364
Az év fogyatékos férfi sportolója:
1. Osváth Richárd (kerekesszékes vívó) 611 pont
2. Boronkay Péter (triatlonozó) 532
3. Velkey Ádám (szervátültetett, atléta) 347
Az év fogyatékos női sportolója:
1. Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó) 718 pont
2. Biacsi Bernadett (atléta) 547
3. Pap Bianka (úszó) 450
Az év fogyatékos csapata:
1. Női kerekesszékes vívóválogatott 622 pont
2. Férfi 4 x 100-as szervátültetett atlétaváltó 521
3. Padlóhoki-válogatott, speciális 291
Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:
1. Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Osváth Richárd, Hajmási Éva) 583 pont
2. Feczer Viktor (kerekesszékes vívás, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi) 390
3. Csamangó Attila, Győrfi Tamás (kajak-kenu, Suba Róbert) 268
Az év gólja:
A közönség szavazata alapján: Joseph Paintsil (Ferencváros, a Videoton FC ellen)
MLSZ-életműdíj:
Mészöly Kálmán (labdarúgás)
MSÚSZ-MOB-életműdíj:
Balczó András (öttusa)