Sztárok

Kiss Tibi a balhékról: „Szeretem az összeveszéseket”

Kiss Tibi saját bevallása szerint korábban hajlamos volt a depresszióra, önpusztító életet élt, ezért mára már nagyon figyel arra, hogy a negatív gondolatok ne határozzák meg a mindennapjait. A Lakástalkshow-ban elárulta, úgy véli, a hozzáállásunktól függ, hogyan éljük meg az életünket.

A Quimby frontembere, Kiss Tibi arról híres, hogy kimondja, amit gondol, legyen szó bármiről. A zenekar fennállásának 25. évfordulóján beszélt az elért sikerekről, munkásságáról, de egyben egy társadalomkritikát is megfogalmazott. Kiss Tibi tegnap a Lakástalkshow vendége volt, ahol az önpusztító életmódjáról is szót ejtett. 

Arra figyelek oda, hogy az egészséges határnál többet ne szenvedjek egy negatív gondolatban, de megnézem magam benne, megvizsgálom picit a helyzetet, hogy milyen hatásokat ért el, sőt sokszor szükséges is, mert inspirálni tud egy ilyen dolog. Eszembe jut egy gondolat, lesz belőle pár sor, és ha más nem, ebből a rosszból lett egy refrén

– mesélte Lovász Lászlónak.

Kiss Tibi őszintén mesélt élete nehezebb időszakáról is

A magánéletét is szereti intenzíven megélni, felvállalja az érzéseit. A vitás helyzetekben nem fél bocsánatot kérni, azt vallja, nem az a fontos, hogy ki a hibás, mert elnézést kérni akkor is jólesik, ha nem te vagy a felelős.

Én szeretem az összeveszéseket, szeretem néha azt, hogy van feszültség, mozgás a kapcsolatban vagy kis durrogás. De ugyanakkor nagyon kellemes érzés bocsánatot kérni. Nem mindenki tudja, hogy ez milyen jó. Bocsánatot kérni egyáltalán nem nehéz, valószínűleg a saját egónkkal kell megharcolni, de tapasztaltam már sokszor, hogy ez milyen jó. Ha becsapom az ajtót, gyakorlatilag azonnal egy virágárus felé indulok el, öntudatlanul

– vallott működéséről a ma esti Lakástalkshow-ban, és azt is elárulta, hogy áll a gyerekvállaláshoz. 

„Kell egy felelősség a gyerekvállaláshoz, de elsősorban szeretet kell, és hogy az ember legyen magával nagyjából rendben. Akkor nehéz, ha valaki nincs rendben magával” –  jegyezte meg Kiss Tibi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top