nlc.hu
Sztárok
Győzike feljelenti az adóhatóságot

Győzike feljelenti az adóhatóságot

Továbbra is zár alatt tartja a NAV azt a közel 200 millió forintot, amit Győzike adócsalási ügyében foglaltak le, pedig a pénz visszajárna.

Tavaly húsvétkor gyanúsította meg ötvenmilliós adócsalással Gáspár Győzőt a NAV. A nyomozók szerin a showman nem fizette be az áfá-t külföldről behozott és Magyarországon értékesített autók után. Győzike a kezdetektől fogva tagadja a vádakat, de ez persze nem akadályozta meg az adóhatóságot, hogy komoly értékeket foglaljanak le a Gáspár-családtól.

Győzike és egy Ferrari

A legnagyobb fogás 194 millió forint készpénz volt, mely egy budapesti bankfiók széfjében pihent. Győzike szerint ez idősebb lánya, Evelin pénze, és a NAV-nak semmi köze hozzá. A lassan haladó ügyben ráadásul újra is kell kezdeni az elsőfokú eljárást a nyomozók hibája miatt. Bíróság mondta ki, hogy Győzikének visszajár minden lefoglalt ingósága, ám a NAV a mai napig sem adott vissza semmit.

Gáspár Győző megunta a hatóság tétlenségét, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. „Egyszerűen elég volt! Lejáratnak bennünket” – mondta a showman a Blikknek. „Eltelt majdnem tíz hónap, és senki nem mond semmit. Szerintem itt már nem a pénzzel, hanem a személyemmel van baj. Rúgnak folyamatosan, amíg meg nem döglök. Ez a két gyerekem pénze, a nagyobbik, Evelin ebből fizetné az iskolát is. Most miből fizesse?” – kérdezte feldúltan Gáspár.

A család ügyvédje szerint azonban kezdenek kifogyni a lehetőségekből, bár még Evelin is tehet feljelentést károkozás miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top