Sztárok

Axente Vanessa szerelmes: ő a szupermodell párja

Óriásplakátokon, címlapokon, divatmárkák arcaként szerepel, a magánéletéről azonban nem sokat tudunk. Axente Vanessa nem csak a karrierjében, de a szerelemben is csúcsra ért!

A modell csupán 13 éves volt, amikor bejelentette otthon, hogy modell szeretne lenni. Kitartásának, szépségének és a szüleinek köszönheti Axente Vanessa, hogy 21 évesen a csúcsra ért, most pedig már beért a milliárdos modellek szűk körébe. Vanessa rengeteg munkát kap, divatcégek és fotósok százai kapkodnak érte, ő pedig szorgalmasan teljesíti a felkéréseket. Sokat utazik, így sokáig azt vallotta, hogy nincs ideje a szerelemre – most azonban úgy tűnik, eltalálta Ámor nyila

A szerelmének ráadásul ma van a születésnapja, így több közös fotót is megosztott, ami egyébként nem szokása, hiszen a karrierjével szeretne kitűnni, és nem a magánéletével. Bár Axente Vanessa visszafogottan él, most már ő is részt vesz olyan rendezvényeken, mint Palvin Barbi, csak inkább a háttérben marad. Tavaly Cannes-ban Jean-Paul Gaultier világhírű divattervező partnereként vonult fel a vörös szőnyegen, aminek igen nagy visszhangja volt, hiszen Vanessa csodásan festett a ruhájában. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top