Sztárok

Hosszú Katinkánál betelt a pohár

Elege lett a bulvárhadjáratból Hosszú Katinkának, akit az egyik lap Dudás Dániellel boronált össze egy manipulált fénykép alapján. A többszörös olimpiai bajnok helyreigazítást kért a laptól.

Nemcsak az interneten, de a nyomtatott kiadásban is címlapon szerepeltette a Ripost azt az álhírt, amely Hosszú Katinka és Dudás Dániel bimbózó kapcsolatát boncolgatta. A lap egyik olvasója szerint a háromszoros olimpiai bajnok „egy fiúval volt, és amíg sorban álltak a pultnál, folyamatosan nevetgéltek, bensőségesnek tűnt a viszonyuk”.

Ez már elég is a leleplező cikkhez, amelyhez a fotós a megfelelő képeket is elkészítette.

Hosszú Katinka a tavalyi, koppenhágai rövidpályás úszó-Európa-bajnokság női 100 méteres vegyesúszásának döntőjében – fotó: MTI/EPA/Lars Möller

A fotómontázs és a kitalált szöveg már sok volt Hosszú Katinkának is, aki helyreigazítást kért a laptól, a helyreigazítás szövegét az Index tette közzé:

Hosszú Katinka valójában két csapattársával és barátjával együtt volt egy étteremben az aznapi edzésük után, amikor az említett szerkesztőség fotósa észrevette őket, de a képeket és a szöveget úgy alakították, hogy az valótlan és rá nézve sértő történetet közöl. A helyreigazítási kérelmet eljuttattuk

 – közölte az Iron Aquatics.

Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup között tavaly decemberben romlott meg a kapcsolat, azóta találgatja a hazai bulvársajtó, hogy mi lesz a kapcsolatuk sorsa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top