Egy élsportoló önuralom nélkül semmire nem jut, ezért nem túlzás azt mondani, hogy aki világszínvonalon versenyez, az választott sportágától függetlenül a legfegyelmezettebb emberek közé tartozik. A habitusok között viszont így is nagy a különbség, míg ugyanis egyeseknél láthatóan veleszületett tulajdonság az önkontroll, másoknál elég egyértelműen csak tanult képességről van szó, amit nem mindig sikerül vagy akaródzik előhívni. Akad, akinél csak ritkán szakad el a cérna, de az illető akkor nagyon kibukik, másnál a fegyelem kimerül a teljesítményre való összpontosításban, egyébként szabadon áramlanak és így rendszeresen felszínre is törnek az indulatok, megint mások pedig az eredményeikre is tesznek, ha épp bal lábbal keltek. Íme néhányan a sportvilág legsúlyosabb hangulatemberei közül.
Dennis Rodman
Csak úgy azért nem lesz senki a világ egyik legelvetemültebb és egyértelműen leghíresebb diktátorának egyetlen önjelölt barátja. A Kim Dzsongunnál tett látogatások ma már elhomályosítják ezt (az összes korábbi civil őrültséggel együtt, a bekapcsolva maradt mikrofonnal élőben közvetített orgiától a Los Angeles egyik butikjában bemutatott pénzszórós mutatványig), de Rodman a pályán sem volt egyszerű alak soha: rúgott ágyékon operatőrt csak azért, mert a férfi az útjában volt, amikor őt kivitte a lendület a pályáról, dobott büntetőt úgy, hogy még a palánkot is elvétette, és fejelt le játékvezetőt is. Többek között.
Serena Williams
Azt hinné az ember, hogy ha valaki világelső a pénzdíjak tekintetében a női teniszezők között, annak már belefér, ha néha nem jön össze minden.
Persze lehet, hogy valakit nem a pénzdíjak motiválnak. No de ugye a szülése után egy hónappal már újra edző Serena Williamsnek egészen elképesztő a mérlege a győzelmeket nézve is: egyéniben 23, párosban 14 Grand Slam-diadal fűződik a nevéhez. Ezek után már csak el lehet fogadni, hogy nem sikerülhet mindig.
Jó, akkor biztos valami örökölt vonásról van szó.
Rendben, a higgadt nővére mellett toporzékoló sztár láttán elfogynak az érvek. A néha rajongóit is kiakasztó Serena Williams egy forrófejű zseni, és kész. Sőt, az még a jobbik eset, amikor csak az ütőre haragszik: 2009-ben egy büntetőpont miatt elvesztette a US Open elődöntőjét, majd jókora pénzbüntetést kapott, és próbaidőre is bocsátották, miután azt üvöltötte a lábhibát ítélő vonalbírónak, hogy „ha tehetném, letömném ezt a k…a labdát a kib…ott torkodon”. Au.
Ronnie O’Sullivan
A közismerten hangulatzavaros snookergéniusz rossz napjain akár még az erősségeit is képes úgy használni, hogy abban semmi köszönet ne legyen: cukkolta már ellenfelét szándékosan erőltetett balkezes játékkal, lökött a sport Szent Gráljának tartott – sokaknak egy egész karrier során egyszer sem sikerülő – 147-es break helyett direkt 146-ost, mert kevesellte az érte járó pénzdíjat (tízezer fontról volt szó), és adott fel fontos tétmérkőzést szinte a legelején minden ok nélkül, úgy faképnél hagyva mindenkit, hogy hosszú pillanatokig nem tudta még az ellenfél és a játékvezető sem, hogy mi történt. Arról nem is beszélve, hogy (ha épp nem egyszavas, robothangon előadott válaszokkal szekírozza a riportereket) évente belengeti a visszavonulását is, kivéve persze azokat az esztendőket, amikor többé-kevésbé tényleg eltűnik (mondjuk azért, hogy egy sertésfarmon dolgozzon, mint a 2012–2013-as szezonban).
Mario Balotelli
Kell-e bemutatni minden idők egyik legveszettebb sportolóját? Mario Balotelli a pályán kívül és a gyepen is teljességgel kiszámíthatatlan: szabadidejében, ha olyanja van, felgyújtja a fürdőszobáját tűzijáték-rakétákkal, vagy épp megpróbál behajtani egy olaszországi női börtönbe a testvérével, hogy „körülnézzenek”, játék közben pedig simán megesik vele, hogy mondjuk karatésnak érzi magát, és az ezért kapott piros lapjával eléri, hogy kiessen a csapata az Európa-ligából.
Vagy például az, hogy edzésen összeverekszik a csapattársával.
Netán az, hogy amikor 1–1-es állásnál védhetetlen helyzetbe kerül, nekiáll nagyképűen bűvészkedni, és bravúros módon kihagyja a gólt. Egy élmény lehet vele dolgozni.
Sebastian Vettel
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel lobbanékonyság szempontjából valaha teljesen átlagos Forma–1-es pilóta volt: a kiélezett helyzetek utáni alkalmankénti kakaskodásokat az elvárásoknak megfelelően hozta, egyébként meg higgadt profi módjára viselkedett, sőt ha valamiről, akkor inkább a tréfáiról és a csibészvigyoráról volt ismert, mintsem a dührohamairól. Tavaly viszont valami megváltozott, és ettől egy csapásra átigazolt a hangulatemberek válogatottjába – leghíresebb magánszáma pedig a lekörözés előtt állókat félrehúzódásra intő kék zászló követelése lett, amit akkora odaadással csinál, hogy már dal is született belőle.
Na persze ez nem azt jelenti, hogy más jellegű stresszhelyzeteket jobban kezelne. Dobogós helyekért folyó harcban alkalom adtán például nemcsak a riválist, de a versenyigazgatót is elmondja mindennek, amit ki kell sípolni.
Lewis Hamiltonnal szembeni mérgét pedig simán dodzsemezéssel gondolta levezetni az egyik futamon.
John McEnroe
Jöhetnek itt Williamsek és Rodmanek, és csinálhat bárki bármit, azért a labilis sportolók közt az utolsó szó mindig John McEnroe-é lesz, a teniszlegenda pedig természetesen azt fogja üvölteni, hogy „ezt nem gondolhatja komolyan”, ahogyan tette azt 1981-ben Wimbledonban. A szállóigévé vált mondatot akkor teljes joggal kiabálta el a bírónak, a megkérdőjelezett ítélet tényleg hibás volt, de persze nem emiatt lett még az önéletrajzának is ez a címe, hanem azért, mert az egyébként Serena Williamst is megtaláló McEnroe pályáját végigkísérték az ehhez hasonló dühkitörések. Sőt, ahogy az az alábbi kis válogatás végén kiderül, kísérik még a visszavonuláson túl is.
