Sztárok

Komoly betegség után babát vár Kulcsár Edina

Régóta szeretett volna gyereket Kulcsár Edina, de az elmúlt években egy komoly betegség miatt nem adtak ennek sok esélyt az orvosok. Csutival most boldogan meséltek arról, hogy babát várnak, és itt vannak az első pocakos fotók is.

Az Ázsia Expressz forgatásán sokszor szóba került, hogy Kulcsár Edina és Csuti együtt képzelik el az életüket. Azóta belevágtak egy építkezésbe, és a szépségkirálynő többször elmondta, mennyire várja az eljegyzést. Az élet azonban átírta a sorrendet. Két év próbálkozás után, csodával határos módon sikerült teherbe esnie Kulcsár Edinának és a nehézségekkel együtt most először mesélik el a történetüket a BEST magazinnak

„Tudtam, hogy valami nincs rendben. Kiderült, hogy POCS-em van, vagyis policisztás petefészek szindrómával küzdök, ami egy hormonális betegség. Drasztikus beavatkozást ajánlottak, de nem vállalkoztam rá” – árulta el Edina, aki éppen a nehézségek ellenére döntött úgy, hogy egy időre félreteszik a gyerekkérdést.

Kulcsár Edina és Csuti évek óta vágytak már gyerekre fotó: Facebook

Helyette a munkájára koncentrált, és lélekben felkészült a lombikbébi programra. 

Az orvos azt mondta, nagyon nehéz lesz teherbe esni, mindössze tíz százalék, hogy természetes úton sikerülni fog.

Közben néhány hete megjelentek a hírek, amelyek Kulcsár Edina plusz kilóiról szóltak, és akkor a rajongóknak azt mondta a modell: hamarosan diétába kezd majd. Pletykák is felröppentek a terhességről, de ezek hamar elültek. Most a BEST magazinban először mutatja meg gömbölyödő pocakját Edina, és Csutival mesélnek arról, hogyan élik meg a mostani időszakot. 

Kulcsár Edina először a BEST magazinnak mutatta meg gömbölyödő pocakját

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top