Azt írja a Bors, hogy bizarr meglepetésben volt része Ács Bálintnak és feleségének, Brunner Mártának. Csüngőhasú malacuk, Panka feltehetőleg félrelépett egy vaddisznóval, és nemrég nyolc kismalaccal ajándékozta meg gazdáit. A páros ledöbbent, amikor meglátták a nyolc apróságot, de az első sokk után most már azon vannak, hogy új gazdát találjanak a kisdisznóknak.
„Az egész karácsony körül kezdődött. Panka az óljában amolyan kis jászolt kezdett építgetni magának, de azt is észrevettük, hogy alaposan meghízott, és persze nagyon különösen viselkedett – mondta Brunner. – Aztán jött a meglepetés. Panka nyolc kis félvér vaddisznóval »ajándékozott meg« bennünket. Nem tudom, hogy történhetett, valószínűleg kirágta a kerítést, és kimászott a résen. Az sem biztos, hogy ez amolyan első látásra szerelem volt, lehet, hogy már régóta kijárt.”
Brunner Márti azt mondja, nem ez az első ilyen eset a családban. „Panka dédnagymamája is tett hasonlót. Úgy tűnik, Margit is szerette a rosszfiúkat, mert egyszer ő is félrelépett egy vaddisznóval, és a jelek szerint Panka örökölte a csapodár természetét. Az biztos, hogy egyet mindenképp megtartunk közülük, de a többinek jó gazdát keresünk. Egy barátunk már elvisz négyet, a többiért várjuk a jelentkezőket.”