Fenyő Miklós tavaly ilyenkor ünnepelte a hetvenedik születésnapját, mi pedig természetesen fel is köszöntöttük kilenc nagy slágerével. A kerek évfordulóhoz nem is nagyon illett más, mint egy best of a legnagyobb sikerekből, de a főjampi pályafutásának pálmafákkal szegélyezett angyalföldi sugárútjáról számos mellékutca is nyílt, a nagy előadók válogatáslemezeinek limitált példányszámú kiadásaihoz pedig szokás csapni egy bónuszlemezt is ritkaságszámba menő felvételekkel, úgyhogy ma, amikor az énekes sokkal kevésbé hangzatos módon a 71.-et tölti be, kanyarítunk némi ízelítőt a múltkori kollekció mellé ezekből az ismeretlenebb, meglepő zenei stílusokkal flörtölő próbálkozásaiból is, saját későbbi kommentárjaival kiegészítve. Nyugodt lehet mindenki, nem egy B oldalas, „futottak még” jellegű összeállításról van szó, hanem olyan rendhagyó dalokról, amelyek önmagukban is sokat mondanak az egyébként már örökké divatos Fenyő Miklósról, a zenész gondolataival együtt meg pláne.
A népi beattől a progresszív rockig
Már az is meglepő, hogy a Hungária név alá mennyi minden befért zeneileg gyakorlatilag a kezdetektől fogva. Persze a legelső vargabetűt leginkább a kényszer szülte, hiszen a Csavard fel a szőnyeget megírása után a Ki mit tud?-ba jelentkező és egészen a győzelemig menetelő együttest a zsűri kergette bele, hogy megírják a beatet a magyar nótával furcsán keverő Nem bújok én többé már a subába című dalt, de ez a sztori pont emiatt válik beszédessé. Fenyő ugyanis tavaly Rónai Egonnak nyilatkozva kerek perec kimondta, hogy
nem vagyok olyan büszke erre a dalra, és egyáltalán a szituációra, amiben megszületett
– ami önmagában is ritka őszinte önkritika, annak fényében meg pláne, hogy helyette nyugodtan mentegetőzhetett volna a rá nehezedő nyomással, sőt azzal is, hogy utasításra ennyire kreatívnak lenni azért nem könnyű – mert ötlet és munka azért ebben a dalban is akad.
A Ki mit tud?-ot követően aztán megjelent két Hungária-nagylemez is, de a zenekar nem volt elégedett a saját hangzásával, így hamarosan távolodni kezdett a beatgyökerektől, és inkább hard rockos irányt vettek a dalai. Sokaknak meglepő lehet, hogy Fenyő Miklós egy időben Deep Purple– és Black Sabbath-feldolgozásokkal koncertezett, és hasonló stílusban szerzett saját számokat is, mert kiadványa ebben az időben nem volt az együttesnek, de pár éve végül napvilágot láttak a korabeli felvételek It Would Be Cool If It Was Cool címmel, így mindenki konstatálhatja, hogy kifejezetten jó Hungária-dalok születtek akkoriban.
Ez az éra ennek ellenére nem tartozik a legsikeresebbek közé a csapat történetében.
Kicsit útkeresésnek is nevezhető ez a stílusváltás. De mondhatjuk, hogy az első tizenkét év végig egyfajta önazonosság-kereséssel telt el. Főleg az említett lemezek utáni hét-nyolc év
– mondott pár éve a Recorder blog interjújában megint csak józan ítéletet Fenyő erről, rávilágítva, hogy azért a jampec-Hungária sikerei nem csak úgy az ölébe pottyantak.
Break és rap
Ráadásul a váltások olyannyira végigkísérték Fenyő Miklós pályafutását, hogy az a bizonyos rock and rollos sikerkorszak is csupán három évig tartott, aztán a Hungária szétesett, és megint valami más jött. A zenész azt sem habozik bevallani, hogy a későbbi stíluskísérletek már nem mindig az útkeresés vagy az alkotói szabadság jegyében zajlottak.
Voltak olyan pillanatok, amikor át kellett gondolnom, hogyan tudok megfelelni a társadalmi elvárásoknak: apa voltam, el kellett tartanom a családomat, nem nagyon gondolkozhattam azon negyvenévesen, hogy felvételizem a jogi egyetemre, és ötvenéves koromra akár ügyvéd is lehetek. Szóval nem volt egyszerű. De hajtott a zene, hajtott, hogy a színpadon maradjak
– beszélt erről tavaly a születésnapja kapcsán a Magyar Nemzetnek, elsősorban nyilván a Modern Hungáriára és az azt megelőző lemezére gondolva, de mi azért még ne siessünk ennyire előre, mert az első Fenyő-szólóalbum, a Miki is tartogatott meglepetéseket 1983-ban.
Ez bizony újhullám a javából, és ha meglehetősen karakteridegen is, annyit mindenképpen el lehet mondani róla, hogy a maga idejében meglehetősen naprakész volt. Persze minden relatív: két évvel később az önazonosságtól még távolabb, a korszellemhez viszont még közelebb sikerült kerülni, amikor a Lépjük a lépcsőt klipjében zajló breakelés ígéretét beváltva Fenyő Miklósból rapper lett a Jól nézünk MIKI albummal.
Erre valószínűleg senki nem számított – pláne, mivel 1985-ben a nagyközönség még külföldön is csak ismerkedett a hiphoppal. A manapság már vidáman unokázó Fenyő kapott is érte akkoriban hideget-meleget, többnyire joggal, de ettől függetlenül tény, hogy ezen a téren ő volt idehaza az első, és szokás szerint a legracionálisabb értékelést is tőle kaphatjuk a kalandról az imént már előkerült Magyar Nemzet-interjút idézve:
Radikális váltás volt, és el kell ismernem, nem is állt nekem annyira jól, de valakinek el kellett kezdenie. Ezt én kezdtem el, és utánam jött az összes többi rapper, aki valaha is volt Magyarországon, és akik persze azóta sokkal jobbakat csináltak, mint én.
Vissza a kaptafához
Innentől már tulajdonképpen csak egy, elég jól ismert kitérő maradt a tavalyi cikkünkben is megidézett Modern Hungária képében, aztán a szólókarrierjét újjáélesztve Fenyő Miklós visszatért a rock and rollhoz, és megmutatta mindenkinek (sőt azóta is folyamatosan bizonyítja), hogy abban errefelé ő a legjobb. Ez így is van rendjén, de elfeledkezni azért az életmű „maradékáról” sem érdemes, mert zeneileg is érdekes, az alkotó portréja pedig nem lehet teljes ezek nélkül a kísérletező számok nélkül. Sőt, meglepő őszinteségének köszönhetően Fenyő azon kevesek egyike, aki olyan méltósággal tudja vállalni a kevésbé sikeres pillanatait, hogy igazából még jól is jön ki a dologból.
