Sztárok

Nincs nagy melle, na és? Alicia Vikander az új Lara Croft, akit mindenki kritizál

Az egyik legaljasabb dolog, ami egy színésznővel történhet, ha azt mondják, hogy azért nem alkalmas egy szerepre, mert nincsenek elég nagy mellei hozzá. Márpedig Alicia Vikanderrel pont ez történt, amikor bejelentették, hogy ő kapta a kalandor Lara Croft szerepét a Tomb Raider nevű játék legújabb filmes adaptációjában, miközben egy Oscar-díjas színésznőről beszélünk.

Amikor utoljára láthattuk Lara Croftot a mozikban, akkor még Angelina Jolie játszotta őt, és a színésznő ezt két filmben is megtehette. Kétségtelen, hogy Jolie rendelkezett azokkal a külső fizikai adottságokkal, melyek a karakterre a számítógépes játékokban is jellemzőek voltak, csakhogy 2003 óta sok víz lefolyt a Dunán.

Lara Croft a játékban és Angelina Jolie a filmben

Lara Croft karaktere a kezdetekben még beillett abba a férfifantáziába, amit a játékok jellemzően férfi alkotói képzeltek a nőkről, és természetellenesen tökéletes idomokkal rendelkező figurákat alkottak meg, akikre aztán a játék során lehetett nyálat csorgatni, a játékos találkozókon pedig szexi, Larának beöltözött hostesscsajokkal fényképezkedni. Ez még azon időszak volt, amikor a játékgyártók azt képzelték, hogy a játékaik csak a kamaszfiúk számára lehetnek vonzók, így mindent a nekik való megfelelésnek rendeltek alá. Csakhogy időközben kiderült, hogy tévedtek, és az újraélesztett Tomb Raiderben Lara Croft már sokkal természetesebb, mondhatni reálisabb alakot kapott, és a film alkotói Alicia Vikander kiválasztásával csak ezt próbálták lekövetni.

Több nőt a filmekbe!

Most, hogy már elkészült a film, sokszor az alkotók is csak nevetnek a problémán. A filmben Lara édesapját játszó Dominic West nemrég azzal poénkodott, hogy ez egy eredettörténet, melyben a hősnőt még fiatalon láthatjuk, és a nagy melleket majd csak a 21. születésnapjára kapja meg az apukájától. Már maga Vikander is csak röhögve mesélt a dologról, amikor nemrég Graham Norton show-műsorában vendégeskedett, és sokkal jobban zavarja az a probléma, hogy a filmben jószerivel alig szerepelnek nők rajta kívül. A színésznő már régóta szószólója annak, hogy sokkal több nő szerepeljen a filmekben, és többször is elmondta már azt a történetét, hogy volt egy olyan periódus a karrierjében, amikor azon kapta magát, hogy zsinórban öt olyan filmen is dolgozott, melyben ő volt az egyetlen nő a fontosabb szereplők között.

Az új Lara és Alicia Vikander a filmben

Azt, hogy miért fontos minél több nő részvétele egy forgatáson, Alicia Vikander egy saját történettel is alátámasztja. Amikor A hetedik fiú című fantasyt forgatta, a stáb egyik hatalommal rendelkező férfi tagja (akit Vikander nem nevezett nevén) elsütött egy otromba, bántó viccet az ő kárára. Csakhogy Vikandert akkor nem hagyták magára, hanem a kolléganője, Julianne Moore azonnal közbelépett, és kijelentette, hogy ha a férfi ezt még egyszer a szájára meri venni, vagy akárcsak valami hasonlót mond, ő azonnal fogja magát, és otthagyja a forgatást. Moore arra használta a hatalmát, hogy kiálljon az akkor még egyáltalán nem ismert névnek számító kolleginája mellett, és ez nagyon imponált a fiatal Vikandernek.

Egy svéd lány Hollywoodban

Alicia ugyan 15 éves kora óta Angliában él, de amúgy Svédországban született egy pszichiáter és egy színházi színésznő lányaként 1988-ban. Már hétéves korától színészkedik, gyerekszínészként is sokat foglalkoztatták, bár ő maga sokáig nem tudta eldönteni, hogy a jövőjét színészként vagy balett-táncosként képzeli-e el. Végül a döntést a sors elintézte helyette: hiába tanult lelkesen balettozni, sorozatos sérülései miatt tinédzserként fel kellett hagynia a tánccal. Ma már szinte képtelenség elhinni egy Oscar-díjas színésznőről, hogy kétszer is felvételizett a drámaiskolába, de mindkétszer elutasították, pedig Alicia Vikanderrel pontosan ez történt. Őt azonban ez sem tántorította el kedvenc elfoglaltságától, a színészettől, így autodidakta módon képezve magát jutott egyre magasabbra a ranglétrán.

Ha Alicia Vikander akár csak tizenöt évvel korábban születik, sokkal nehezebb dolga lett volna. Hollywood sokáig az amerikai, angol, kanadai, ír, skót és ausztrál színészek zárt klubja volt, ahová csak elvétve tehette be olyasvalaki a lábát színészként, aki nem a fent felsorolt nációkhoz tartozott. Azonban a skandinávok majdhogynem anyanyelvi szintű angolnyelv-tudása az évek során világhírűvé vált, és olyan kiváló színészek törtek maguknak utat Hollywoodban, mint Mads Mikkelsen, Stellan Skarsgard vagy Ulrich Thomsen. Amikor Vikanderre felfigyelt a világ az Egy veszedelmes viszony című dán kosztümös filmben (melyben úgy kapta meg a főszerepet, hogy nem is beszélt dánul), ő már Angliában is a szárnyait bontogatta az Anna Karenina egy kisebb mellékszerepében. Mivel az Egy veszedelmes viszonyt Oscar-díjra is jelölték, Vikander előtt hirtelen megnyíltak az álomgyár kapui.

Munka, munka, munka

Vikander a kezdők akarásával és kitartásával vetette bele magát a lehetőségekbe. 2014-ben és 2015-ben is négy-négy filmet forgatott, és ezek már nem kis, skandináv produkciók, hanem jóval nagyobb pénzből készülő amerikai, angol, sőt ausztrál filmek voltak. Persze a többségük (A hetedik fiú, Az UNCLE embere…) nem volt különösebben maradandó, de volt köztük két olyan film is, amelyben elég látványos alakítást nyújtott ahhoz, hogy Hollywood új kedvencévé váljon. Alex Garland sci-fijében, az Ex Machinában félelmetesen jól hozta az emberi érzelmekkel bíró android lányt, A dán lányban pedig akkorát játszott az önmagát nőként megtaláló festő feleségeként, hogy elrabolta partnere, Eddie Redmayne elől a reflektorfényt, és ő kapta az Oscart, pedig mindenki Redmayne-re tippelt. Innentől kezdve pedig Alicia Vikander az egyik legkeresettebb színésznővé vált a piacon, és ahogy lenni szokott, megtalálták a nagy franchise-ok is. A Jason Bourne-ben még csak mellékszerep jutott neki Matt Damon oldalán, de a Tomb Raiderben Lara Croftként már a teljes film az ő – amúgy elég szélesre gyúrt – vállain nyugszik. Vikander a négy hónapnyi intenzív testedzés során végig azzal vigasztalta magát, hogy az izmai legalább sokáig megmaradnak, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Amint tavaly júniusban befejeződött a forgatás, és ő abbahagyta az intenzív edzéseket, állítása szerint alig egy hónap alatt eltűnt a filmhez összerakott szálkás izomzata.

Alicia Vikander a londoni bemutatón

Alicia Vikander és a románc Michael Fassbenderrel

A sok munka közben Alicia románcairól nem lehetett túl sokat hallani, egyedül arról szóltak pletykák, hogy összejött Alexander Skarsgarddal, de ha ez igaz is, nem tarthatott túl sokáig. A színésznő még 2014-ben forgatta a Fény az óceán felett című romantikus drámát Michael Fassbenderrel, és már a forgatás után arról szóltak a hírek, hogy ők ketten összejöttek az ausztráliai forgatáson. Kettejük kapcsolata gyakorlatilag nyílt titoknak minősült, ám a páros éveken át igyekezett elkerülni, hogy a nyilvánosság előtt egy párként szerepeljenek. Kapcsolatukat leginkább szorgos lesifotósoknak köszönhetően ismerhettük meg, mivel ők ketten még a díjátadókra is jellemzően külön mentek. Ahogy az egy ilyen előtörténet után illik, az esküvőjük is fű alatt, titokban történt (Michael Fassbenderrel kb. egy héttel az esküvője előtt interjúztunk, és természetesen egy szót sem ejtett a közelgő eseményről). Amikor a párocska nem forgat – a hírek szerint most mindketten egyéves szünetet tartanak –, akkor a napfényes Lisszabonban, Portugáliában élnek együtt, ahonnan tényleg egy pillanat alatt át lehet érni bármilyen londoni forgatásra vagy sajtóeseményre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top