nlc.hu
Sztárok
Drogok, alkoholmámor, pornósok, mély vallásosság és HIV – Ismerd meg a Sheen/Estevez színészcsaládot!

Drogok, alkoholmámor, pornósok, mély vallásosság és HIV – Ismerd meg a Sheen/Estevez színészcsaládot!

Talán nincs még egy olyan ember Hollywoodban, akinek a nevéhez több botrány kötődne Charlie Sheennél. A színész a nehéz természetét állítólag édesapjától, Martintól örökölte, aki azonban egy korai szívroham után megijedt a saját árnyékától, és jó útra tért. Négy gyermeke közül Charlie az egyetlen, akit nem tud rávezetni a helyes útra. Ismerd meg a Sheen/Estevez családot!

Charlie Sheen kapcsán nemcsak az számít kisebb csodának, hogy ennyi drog és alkohol elfogyasztása után még mindig életben van, hanem az is, hogy a családtagjai máig szóba állnak vele, sőt a többségük máig szereti őt. Pedig ha valaki, akkor ő biztosan nem könnyítette meg a dolgukat. Még jócskán távol állt a legsúlyosabb éveitől, amikor akkori menyasszonyát, Kelly Preston színésznőt véletlenül karon lőtte egy pisztollyal, és későbbi feleségei és gyermekei anyjai is távolságtartási végzéssel próbálták elérni, hogy a tomboló Sheentől minél messzebb legyenek, nehogy kárt tegyen bennük. A színész nemcsak családja, hanem kollégái életét is szerette pokollá tenni, amiről a sikersorozata, a Két pasi meg egy kicsi alkotói tudnának sokat mesélni, és közülük is leginkább a sorozat kreátora, Chuck Lorre, akit Sheen válogatott sértésekkel alázott a nyilvánosság előtt. Az olyan pitiáner dolgokat, mint a hotelszobák szétverése vagy a részegen, bedrogozva vezetés pedig inkább ki sem fejtjük bővebben. Bármi is történt azonban Charlie Sheen életében, bármit tett vagy mondott, egy valakire mindig, minden körülmények között számíthatott: édesapjára, a szintén színész Martin Sheenre.

Egy bevándorló család Amerikában

Martin Sheen 1940-ben látta meg a napvilágot Ramón Antonio Gerardo Estévez néven, egy spanyol édesapa és egy ír anya gyermekeként. Egy katolikus pap kölcsönzött neki pénzt ahhoz, hogy szerencsét próbálhasson színészként, ő pedig meghálálta a bizalmat. Azonban meghallgatásról meghallgatásra járva gyorsan megtapasztalta, hogy amint meghallják a nevét, számos ajtó zárva marad előtte. Rájött, hogy amennyiben igazán jó lehetőségekhez akar jutni, nevet kell változtatnia. Így született meg Martin Sheen, a színész. Bár művésznevet vett fel, hivatalosan sosem változtatta meg a nevét: a papírjaiban máig Estévezként szerepel. Édesapja elárulásának érezte volna, ha hivatalosan is nevet vált, így is elég nehéz volt elszámolnia a lelkiismeretével azért, mert nem a születési nevén ismerte meg a világ. A fiatal Martin Sheent mindenki James Deanhez hasonlítgatta, nem utolsósorban a Sivár vidék című sikerfilmjének köszönhetően, ami feltette őt a filmes térképre. A siker hatására el is kapta a hév: amikor a hetvenes évek végén az Apokalipszis mostot forgatta, a drogok és a stressz hatására szívrohamot kapott, ami majdnem a véget jelentette. Ezt ma már égi jelnek véli: rájött, hogy változtatnia kell, méghozzá sürgősen. A választ pedig a katolikus vallásban találta meg, és jó útra tért.

Legyenek azonban bármilyen vadak a korai színészévek, Martin Sheen egy valamit biztosan jól csinált: még 1961-ben vette feleségül Janet Templeton színésznőt, akivel azóta is együtt élnek, és bár a sikeres színészévekben szinte évente költöztek új helyre, máig együtt vannak, négy gyermekük született és idén ünneplik majd az 57. házassági évfordulójukat.

martin sheen emilio sheen charlie sheen renée sheen

A Sheen család. Balról Martin, Emilio, Ramon, Charlie és Renée. (Fotó: Ryan Miller/Getty Images)

A két testvér, mint a tűz és a víz

Bár mind a négy testvérből (Emilio, Ramón, Charlie és Renée) színész lett, közülük csak ketten, Emilio és Charlie váltak világhírűvé, bár az már rögtön nyilvánvaló volt, hogy olyanok ők ketten, mint a tűz és a víz. Még a gimi során kezdtek a barátaikkal (többek között Rob Lowe-val és Sean Penn-nel) Super 8-as kamerákkal amatőr kisfilmeket forgatni, de míg Emilio emellett tanulóként is megállta a helyét, Charlie-t kicsapták a suliból a rossz jegyei miatt. Mivel mindketten számos forgatásra elkísérték apjukat, valahol természetes volt, hogy mindketten elcsábultak a színészet felé. Azonban már itt is más-más úton indultak el. Míg Emilio úgy döntött, hogy a saját nevén, Emilio Estevezként fog szerepelni a filmekben, az öccse, Charlie inkább az apja művésznevét választotta, és hivatalosan is felvette a Sheen nevet, azzal indokolva a döntését, hogy a Charlie Sheen sokkal jobban hangzik, mint a Charlie Estevez.

Kettejük közül elsőnek Emilio futott be, aki a nyolcvanas években vezéregyénisége volt a fiatal színészekből álló brat pack nevű csapatnak, amibe olyan tinisztárok tartoztak még, mint Rob Lowe, Demi Moore, Judd Nelson, Molly Ringwald és Andrew McCarthy. Az olyan filmeknek köszönhetően, mint a Nulladik óra, a tinimagazinok teli voltak a róluk szóló cikkekkel.

A siker és ami mögötte van

Emilio ugyan óriási sztár volt, de ő még tudta kezelni a sikert. Ezzel szemben Charlie, aki A szakasz, a Tőzsdecápák és a Nagy durranás hármasával gyorsan Hollywood élvonalában találta magát, már egyáltalán nem volt ilyen visszafogott. Nagy kanállal habzsolta az életet, és bár ha úgy tartotta kedve, néha meg is házasodott, alapvetően annyit csajozott és annyi prostituálthoz járt, hogy azt józan ésszel elképzelni is lehetetlen. A legenda szerint élete során több mint 5000 nővel volt együtt. Kettejük karrierje nagyjából a kilencvenes évek közepéig futott egymással párhuzamosan, aztán Emiliót a szerencsétlenebb szerepválasztásai visszalökték a B-ligába. Valószínűleg Charlie-val is ez történt volna, ha nem jön a Kerge város című sorozat, ahol Michael J. Fox szerepét vette át, miután a színészt Parkinson-kórral diagnosztizálták. A siker óriási volt, és ennek köszönhette, hogy Chuck Lorre őt választotta ki a Két pasi meg egy kicsi egyik főszerepére, amivel pár év alatt a legjobban fizetett tévészínésszé vált. A legjobb időszakában epizódonként 1,8 millió dollárt keresett, de olyan nagy lábon élt, hogy a pénzből szinte semmit sem tett félre.

Rendőrségi kép Charlie-ról 2009-es letartóztatása után. Ekkor súlyos testi sértéssel és vagyon elleni bűncselekménnyel vádolták. (Fotó: Aspen Police Department via Getty Images)

Eközben Emilio belevágott egy borászati vállalkozásba, és bár továbbra is dolgozott színészként, a rendezés jobban érdekelte, és egyre többször dolgozott rendezőként. A Bobby című filmje amerikai bukásába kis híján anyagilag is belerokkant. Míg a bátyja csendesebb polgári életet élt, Charlie megállás és fék nélkül tombolt, és ez egy darabig még jól is állt neki. Számtalan rajongóra tett szert alkoholizmusa felvállalásával és otromba beszólásaival, és tény, hogy egy darabig külső szemlélőként tényleg szórakoztató is volt. Csakhogy nagyjából 2011-re mindenből túl sok lett, és ez vezetett a Két pasi meg egy kicsiből való kirúgásához és a nyilvános összeomlásához is.

Borul minden

Részben apja, részben a Két pasi meg egy kicsi alkotóinak unszolására Sheen sorra látogatta a rehabokat, de mivel szinte sosem saját akaratából ment, egy idő után csak röhögött rajtuk, és továbbra is vadul tolta a drogokat és a piát. Eközben pornósokkal hetyegett, időnként ráijesztett a saját családtagjaira és annyira elfajult a vitája Chuck Lorre-val, hogy végül a Két pasi meg egy kicsi megvált a színésztől és inkább Ashton Kutchert szerződtették a helyére. Ez volt az a pont, amikor Sheen teljesen bekattant. Vadabbnál vadabb nyilatkozatokat adott, többek között olyanokat mondva, hogy tigrisvér folyik az ereiben és ő Adonisz leszármazottja. Ekkortájt indult amerikai turnéra a stand up műsorával, és a jegyek pillanatokon belül elkeltek, csakhogy a teljesen szétcsúszott Sheent a legtöbb előadáson kifújolták, mert összeszedetlen volt, legtöbbször egyáltalán nem volt vicces, és még a testvérét, Emiliót is cukkolta a show közben. És mit gondolt erről Emilio? Egy későbbi interjúban az öccsével való kapcsolatát A keresztapa filmek Michael – Fredo viszonyához hasonlította, és aki látta azokat a filmeket, az tudja, hogy ez nem feltétlenül jelent jót.

A HIV áldozata

Utólag kiderült, hogy Sheen összeomlásához köze volt annak a ténynek is, hogy egy 2011-es vizsgálat során tudta meg, hogy HIV pozitív. Mivel a drogoktól és a piától nagy volt a szája, ezt kikotyogta, ezért évekig fizetett a zsarolóinak, hogy ki ne teregessék a szennyesét, majd 2015-ben úgy döntött, nem tud így tovább élni. Jellemző Sheenre, hogy az apjának csak azért mondta el a dolgot, hogy az öreg végre ne papoljon neki tovább arról, hogy jelentkezzen be az anonim alkoholisták gyűléseire. Végül részben a családja biztatására döntött úgy, hogy beszélni kezd róla, és egy tévéműsorban teregette ki a szennyest. Elmondása szerint bár rengeteg nővel volt együtt, összesen két alkalomról tud, amikor nem védekezett, mégis megfertőződött. Persze nem ő lenne Charlie Sheen, ha a fertőzöttségével nem az lenne a legnagyobb baja, hogy mióta kitudódott, nehezebben megy neki a csajozás, mivel a nők nem igazán akarnak lefeküdni egy fertőző beteggel.

A betegség egyetlen dologra volt jó: Sheen az ötvenes éveire kicsit lenyugodott. Elmondása szerint felhagyott a drogokkal, és már „csak” a pia a szenvedélye, és a korábbiaknál sokkal több időt tölt az öt gyermekével, valamint a szüleivel. Apja, Martin már letett arról, hogy megváltoztassa – szerinte negyvenéves kor felett ez nem igazán lehetséges –, és elfogadja olyannak, amilyen. Ez nem lehet könnyű, ugyanis tavaly látott napvilágot a hír, hogy fiatalon lefeküdt egy 13 éves gyerekszínésszel, továbbá azzal is megvádolták, hogy igazából ő ölte meg a 2012-ben drogtúladagolásban elhunyt asszisztensét…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top