Emlékszel BB Linyára? Mutatjuk, hogy néz ki most!

nlc | 2018. Március 20.
Ma este Linya és Csabi, valamint Böbe és Ági küzdhetnek meg az akár 300 milliós álomnyereményért. Felismered Linyát? A most 42 éves rendezvényszervező 2003-ban 118 napot töltött a Big Brother-házban, ahol végül második helyen végzett.

Már sokszor szóba került, hogy a valóságshow-szereplők nagy része a műsor után még pár hétig, hónapig megél a bent szerzett hírnévből, azonban a legtöbben eltűnnek egy idő után. Így történt ez a Big Brother második szériájának ezüstérmesével is, akit BB Linya néven ismert meg az ország. Nos, kiderült, hogy még mindig Linyának becézik, az élete viszont sokat változott a műsor óta. Ma este a Piramisban láthatjuk viszont. 

Linya egyébként visszatért az eredeti szakmájához: néptáncot oktat egy társulatban, így találkoztak a játékostársával, akivel ma látható lesz a játékban. Emellett pedig rendezvényszervező, és mint láthatjuk, egészen másképp néz ki, mint 15 évvel ezelőtt. 

Mutatjuk, hogy nézett ki, amikor beköltözött a Big Brother-házba:

A második szériát egyébként BB Zsófi, azaz Tóth Zsófi nyerte, aki ekkor mindössze 22 éves volt. 

Exit mobile version