Sztárok

A valóságshow-k után sem minden a csillogásról szól

Bár sokan megtalálták a számításukat, mégis akadnak olyanok, akiknek nem jött be, amit a valóságshow-tól reméltek. Vannak a realityszereplők között bűnözők, lecsúszott drogosok, nemrégiben pedig egy gyilkosság is történt.

A valóságshow-k gyakran nem azt az életet adják a szereplőknek, mint amire előzetesen számítottak. Sokan szerettek volna a médiában tevékenykedni, ismert emberek lenni, egyáltalán, fent maradni a vízen. A legtöbb realitysztár azonban egy idő után elfelejtődik, eljön az idő, amikor az utcán sem ismerik már fel. Sok negatív példát hallhattunk az elmúlt években, a legutóbbi VV Fanni esete, aki sajnálatos módon már sosem tér vissza a családjához. 

A Való Világ 7. szériájából megismert, törékeny lány 3 hete tűnt el – később kiderült, VV Fannit elrabolták. Az ügy viszonylag sokáig húzódott, rengeteg hír és álhír jelent meg vele kapcsolatban, majd kiderült, hogy Novozánszki Fannit minden valószínűség szerint meggyilkolták, a teste viszont még nem került elő. Azóta már kiderült, hogy a rendőrség merre kutat a holtteste után, és szépen lassan mindenki megszólal, aki valaha ismerte őt: legutóbb VV Fanni exbarátja beszélt róla. Az ügyben sok a kérdőjel, egyelőre csak néhány információ szivárgott ki, de pontos részleteket még nem tudunk. 

Fanni esete a legkirívóbb és minden bizonnyal a legszomorúbb is, de nem ő az egyedüli, aki nem azt kapta a valóságshow-tól, amit várt.  A Való Világ 3. szériájában tett meg mindent a népszerűségért VV Segal, ám nem sokra vitte a játék után: a miskolci férfi 2005-ben drogcsempészettel bukott le. Akkor hét év börtönre ítélték, de jó magaviselet miatt 2010-ben szabadon engedték. Később azonban újra elkapták egy közúti ellenőrzés közben, ismét börtönre ítélték, 2014-ben szabadult, ezután pedig ételszállítónak állt. A napokban meglepő fotót posztolt: VV Segálnak és kedvesének megszületett első közös gyermeke.

A büszke apuka pár órával a szülés után már karjában fogta a picit / Fotó: Blikk

Segált egyik legjobb villabeli barátja, VV Indián is követte a börtönbe, hasonló vádakkal került rács mögé. A férfi fél évet ült kábítószerrel való visszaélés miatt, később házi őrizetbe került, de VV Indián novemberben újra szabad ember lett. „Először kábítószer-birtoklással vádoltak, majd akivel elkaptak, az rám vallott, hogy tőlem vett szert, így később kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak” – mondta akkor Indián, aki aztán elárulta, hogy valóban volt nála kábítószer és speed, de csakis saját használatra. Bár most szabadlábon van, januárban újratárgyalják az ügyét. 

Gyilkosság, drog, nőverés… VV Cristofel 2013-ban állt bíróság elé, ugyanis többször is bántalmazta szintén VV-szereplő menyasszonyát, Veronikát. „Két-három alkalommal megpofoztam Veronikát, a haját megrángattam, és a lakásban leköptem” – hangzott el a bíróságon Cristofel szájából, aki 300 óra közmunkát kapott tetteiért. A realityszereplő azóta szakácsként dolgozik, próbálkozott a zenéléssel, de mára szinte teljesen eltűnt a médiából. 

Baukó Éva és Alekosz kapcsolata eleinte eléggé szokatlannak tűnt, aztán szinte összenőttek, mindenhol együtt szerepeltek. Még a másik csatorna napi realityjében is együtt jelentek meg, aztán – már ki tudja, miért– összevesztek. Annyira, hogy Baukó Éva be is perli Alekoszt, méghozzá azért, mert a Havas Henrikkel folytatott zaklatási ügyébe beleszólt. 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése