nlc.hu
Sztárok
Oláh Gergő élete legnagyobb kihívása előtt áll

Oláh Gergő élete legnagyobb kihívása előtt áll

Oláh Gergő igazán nemes feladatot vállalt el: a hozzá hasonló, nehéz sorsú gyerekeken segít, motivációs előadásokat tart majd országszerte.

Oláh Gergő világéletében alkalmi munkákból élt, rossz körülmények között nőtt fel és élt egészen addig, amíg az X-Faktor által megváltozott az élete. A már háromgyermekes apuka azóta is nagyon sokat segít a nehéz sorsú gyerekeken, több kezdeményezés mellett kiállt, most pedig egy újabb fejezet kezdődik az életében. 

„6 megyébe megyek és 15 olyan Szakközépiskolába, ahová olyan fiatalok járnak, akik hátrányos helyzetűek és akiknek nincs meg a megfelelő útmutatás, az őket körülvevő körülmények, élethelyzetek miatt!”

(…) Próbálok nekik pár motiváló mondatot mondani az eddigi életem tapasztalataiból, hogy ők is merjenek, akarjanak álmodni és tenni, célokat elérni és hogy lássanak tovább annál amiben most élnek! Nagyon izgulok, de nagyon lelkes is vagyok!

– írta a fotójához Oláh Gergő. Az énekest kénytelen nélkülözni a családja egy kis időre, kevesebbet lesz otthon, de megéri. Nemrég egyébként szóba került, hogy Gergő és felesége majdnem elváltak, de aztán sikerült rendezni a kapcsolatukat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top