nlc.hu
Sztárok
Lakatos Márk még soha nem volt nővel, de majdnem apa lett

Lakatos Márk még soha nem volt nővel, de majdnem apa lett

Lakatos Márk korábban elzárkózott a gyerekvállalástól, pedig lett volna rá lehetősége. Ma már másképp gondolkodik róla.

Néhány éve egy meglepő kéréssel keresték meg Lakatos Márkot. „Hirtelen, szinte a semmiből felkeresett egy gyerekkori hölgy ismerősöm, hogy len­nék-e­ a gyermeke apja. Semmi kötelezettséggel nem jár, csak szeretne egy biológiai apát, és ehhez az én személyem szükséges. Mondanom sem kell, kis híján elájultam az ötlettől” – idézte fel emlékeit a Blikknek Lakatos Márk, aki hónapokig őrlődött a lehetőségen. „Először is azt kellett átgondolnom, képes lennék-e egy lánnyal lefeküdni, hiszen soha nem voltam még nővel! Nyilván nem zárom ki ennek a lehetőségét az életemből, de semmi gyakorlatom nincs a témában, így ez volt a legelső akadály, ami felvetődött bennem. Másrészt néhány évvel ezelőtt még nagyon más életszakaszban voltam, nemhogy a gyerekvállalás, de még a párkapcsolat kérdése sem foglalkoztatott. Nem láttam értelmét annak, hogy belevágjak egy ilyen felelősségteljes élethelyzetbe, ezért nemet mondtam a lánynak” – mesélte, de ma már máshogy gondolkodik a gyerekvállalásról.

„Egyre felelősségteljesebbnek érzem magam, és sokszor elgondolkodom azon, hogy milyen lenne, ha vállalnék egy gyereket. Azt sem tudom még pontosan, hogy egy nővel vagy férfival vágnék-e bele a szülői feladatokba, de nagyon izgalmas és érdekes élethelyzet lehet. Borzasztó sok figyelmet igényel, de rengeteg szeretetet is ad. Lehet, hogy saját gyerekem lesz egyszer, de még az is elképzelhető, hogy örökbe fogadok egyet majd a párommal, ha lesz ilyen” – mondta Lakatos Márk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top