Sztárok

Liptai Claudia szépen leszólta Tóth Andi aligruháját A Nagy Duettben

Semmi, még a ruha sem tudta elvonni a figyelmet arról, amit Tóth Andi és Rippel Feri A Nagy Duett első adásában produkáltak. Pedig a ruhaszerűség mellett nehéz elmenni szó nélkül, Claudiának sem sikerült.

Inkább hasonlított egy masszívabb fürdőruhához, mint egy rendes ruhához Tóth Andi Nagy Duettes szettje, ami mellett csak kevesen tudtak elmenni szó nélkül.

Liptai Claudia is elmondta a véleményét Tóth Andi ruhájáról, mondjuk Rippel Feri sem úszta meg az első Nagy Duett-produkciót megjegyzés nélkül. Fotó: Vadnai Szabolcs

A sort rögtön Liptai Claudia kezdte, aki még kedvesen és szépen szólta le a hálós szoknyarészt, mert lássuk be, lehetett volna durvább jelzőket is találni ennél: 

„A bevásárlószatyorba öltözött asszony, akit még a karácsonyi pontyvásárról hagytak itt” – jellemezte Claudia Tóth Andi ruháját, majd megjegyezte, hogy Rippel Feri sem járt jobban azzal, hogy egy rövidnadrágot adtak rá, ami olyan, mintha 95 fokban mosták volna ki. Itt tennénk hozzá, hogy ez még mindig kedvesebb, mint amit Rippel mondott a saját megjelenésére, lazán csak asszonyverő cuccként jellemezte a saját atlétatrikó-nadrág kombinációját.  

A Nagy Duett produkcióban a ruha miatt izgult a legkevésbé Tóth Andi:

Tudjuk, hogy Tóth Andi nem szégyellős, és ez most is kiderült, hiszen még csak zavarba sem jött a megjegyzésektől. Csak nevetett, amikor Kasza Tibi felhívta a figyelmét, hogy ebben a ruhában ne menjen napozni, mert nem lesz egy homogén barnulás. Megköszönte, amikor Pápai Joci dicsérte a megjelenését, és külön hálás volt, hogy Nagy Adri Jennifer Lopezhez hasonlította.

A ruha miatt amúgy sem izgult az énekesnő, sokkal inkább azért, mert ők nyitották A Nagy Duett hatodik évadát, és ez mindig nehéz feladat. „Pláne, ha a párod nem tud énekelni” – tette hozzá nevetve az adás szünetében.

A Nagy Duett első fellépői voltak ebben a szériában: Rippel Feri és Tóth Andi. Fotó: Vadnai Szabolcs

Itt megnézheted, mit alakított Tóth Andi és Rippel Feri az első Nagy Duett-adásban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top