12 éven át ő volt Taki bácsi a Szomszédok című teleregényben, de Zenthe Ferenc filmjei és színházi szerepei kitesznek egy komplett Wikipédia oldalt, amiből legfeljebb csak az derül ki, milyen foglalkoztatott volt. Pedig a 2005-ben Nemzet Színésze díjjal jutalmazott Zenthe Ferencet a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám joggal nevezte a nemzet legkedvesebb színészének. Aki csak ismerte, szerette, bárkit levett a lábáról a kedvességével, a mosolyával, és bár ő valóban sztár volt, ez sosem szédítette meg.

Zenthe Ferenc humoráért nemcsaka közönség volt oda, hanem a kollégák is- fotó: Smag Archív
„Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” – nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában Zenthe, aki saját bevallása szerint mindig jobban szerette a színházat a forgatásoknál, mert akkor érezte a közönséget, közvetlen kapcsolatot tudott velük kialakítani. Legendás volt a humora, amivel sajátos atmoszférát teremtett, sokoldalú emberábrázolásáért pedig a Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Zenthe Ferenc minden szerepben a maximumot nyújtotta – fotó: Smag Archív
Ma lenne 98 éves Zenthe, de még most is sokan emlékeznek arra, milyen jóképű volt, elbűvölő és humoros, ráadásul kedves és szerény férfi volt, nem csoda, hogy a nők odáig voltak érte. Pláne, miután egyre másra kapta a romantikus filmszerepeket.




Ő azonban két nőt szeretett. Első feleségét, Oláh Katalint 1950-ben ismerte meg egy május elsejei ünnepségen. Az olimpiai tornászválogatott tagja és a színész kisfia 1953-ban született, és ifj. Zenthe Ferenc a családjáról szóló történetekkel is csak erősíti, milyen nagyszerű ember volt a színészlegenda.
Katalin és Zenthe házassága 1983-ig tartott, az asszony haláláig, akit a színész sokáig gyászolt, nem találta a helyét, majd megsimerte Gizellát, akivel húsz évig voltak együtt, egészen a színész haláláig.

Zenthe Ferenc és felesége – fotó: Smag Archív