Sztárok

Görög Zita visszavonul

Még pár forgatás, aztán elbúcsúzik a képernyőtől Görög Zita.

Március elején mi is megírtuk, hogy Görög Zita gyereket vár. Laczkó Zsolttal tavaly tavasszal jöttek össze, a modell anno így nyilatkozott kapcsolatukról és azt megelőző időszakról:

Tudatosan zártam ki a médiát az életemből. Az utóbbi hét évben, amióta gyermekeim apjával külön vagyunk, két olyan kapcsolatom volt, amivel kiálltam a nyilvánosság elé – közel egy év után mindkettőről kiderült, hogy nem működőképes. Nem akartunk Zsoltival semmit sem elkapkodni, érzelmileg stabilan szerettünk volna kiállni ország-világ elég

– magyarázta.

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés,

Miután teherbe esett, rosszul viselte a kezdeti időszakot Görög Zita, most pedig úgy döntött, hogy visszavonul. A FEM3 csatornán futó Trendmánia háziasszonyaként még ledolgozza a májust, utána csak a babavárásra koncentrál. „Ez a hónapom még nagyon húzós, heti három forgatásom van, de május végén leállok, és csak a babára koncentrálok – mondta a Borsnak a modell. – Egy picit azért dolgozom is, fiatal tehetségeket castingolok. Ez a munka kevesebb fizikai terheléssel jár, és feltölt érzelmileg.”

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top