Sztárok

Vágó jót mulat Puzsér vádjain

Puzsér Róbert nem bírt magával, és egy ezeréves ügyet előhúzva, ezúttal Vágó Istvánnak szólt be, méghozzá azért, mert szerinte nem érdemli meg a ,,kvízprofesszor” nevet.

Puzsér Róbert Vágó előtt Hajdú Péternek szólt be, bár nem ez volt az első és valószínűleg nem is az utolsó posztja. Kiosztotta már Hosszú Katinkát, Palvin Barbit szörnyetegnek nevezte, előtte pedig Tóth Gabiba szállt bele. A napokban közzétett egy bejegyzést a közösségi oldalán, amelyben Vágó István hitelességét kérdőjelezi meg. 

„Vágó István, a gyurcsányista kvízprofesszor újabb óbégatást rendezett, mert azt mertem mondani, hogy a műsoraiban az orra elé voltak felírva a válaszok. Egyébként szerintem nem ez a fontos téma, hanem a kvízprofesszorság hazug mítosza” – szól Puzsér Róbert posztjának első pár sora. 

Persze a Legyen ön is milliomos! egykori műsorvezetője sem hagyta szó nélkül a rágalmakat, bár enyhébb formában reagált.

„Ennél erkölcstelenebb, alávalóbb módszert az ellenfél besározására nehezen tudok elképzelni. Pedig van akkora fantáziám, mint ennek az ordító egérnek” – írta a közösségi oldalán Vágó István. 

Ma reggel pedig Balázsék úgy döntöttek a Rádió1-en, hogy mindkét fél álláspontját meghallgatják. A beszélgetés igencsak hosszúra sikerült, Vágó és Puzsér is fél-fél órát beszéltek, a saját igazukat védték. Míg a kritikus leginkább vagdalózott, addig a műsorvezető úgy reagált, hogy a kvízprofesszor jelzőt ő nem akarta, sőt egy interjúban el is mondta, hogy ezt ráragasztották az évek alatt, nem ő találta ki. Valamint azt is elmondta, hogy a Legyen ön is milliomos! és az ország IQ-felmérésének műsora egy RTL Klub által megvett formátum volt, őt csak felkérték, hogy legyen a házigazdája. Ami azt jelenti, hogy Puzsér a csatornát szidja, nem őt…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top