Istenes Bencét leoltotta az exe

nlc | 2018. Május 15.
Istenes Bence a napokban ünnepelte 31. születésnapját. A műsorvezetőt sokan felköszöntötték a jeles napon, többek között az exe, Kovácsovics Fruzsina is, aki kicsit sem kedves szavakkal emlékezett meg egykori párjáról.

Bár Istenes Bence és Csobot Adél egymás nélkül is jól boldogulnak, azért vannak könnyebb és nehezebb napok. Utóbbiba beleszámítanak a jeles alkalmak, ami ezúttal a műsorvezető szülinapja, amit nem ünnepelhetnek együtt. Istenes Bencét sok barátja köszöntötte a születésnapján, köztük az exe, Kovácsovics Fruzsina is, akivel a mai napig nagyon jó viszonyt ápol. 

,,Kedves @benistenes! Ezzel – az alig 9 éves – képpel szeretnék neked boldog születésnapot kívánni! Örülök, hogy még mindig fontos számodra a jótékonykodás, csak úgy, mint akkor volt, és hogy a hajad még mindig legalább ilyen jó… Én bízva bízom, hogy egyszer majd benő a fejed lágya, és kicsit megkomolyodsz, jó lenne már igyekezni. A 31 az 310” – szólt be az énekesnő egykori párjának, amit Istenes Bence egyelőre válasz nélkül hagyott. 

Exit mobile version