nlc.hu
Sztárok
Orvoshoz kell járnia Czippán Anettnek

Orvoshoz kell járnia Czippán Anettnek

Féléves lett kisfia, Soma, és máris 9 kilogramm. Nem csoda, ha anyja háta belesajdul, ha meg kell emelni, márpedig egy hat hónapos babát sokszor kell.

Tavaly novemberben mi is megírtuk, hogy nagy súllyal született Czippán Anett kisfia. „Nagyon jól vagyunk, minden sínen van. Birkózunk a szoptatási kérdésekkel, de úgy tűnik, hogy menni fog, nem adom fel. Azt látni, hogy az apukája sír a boldogságtól, nagyon felemelő. Már a pocakban éreztem, hogy vasgyúró gyerek. Amikor megszületett, akkor néztük, hogy milyen nagy, 3950 gramm, elég nagy. Nagyon örülünk neki, hogy egy ilyen kis tündéri baba érkezett hozzánk. Arra nem jöttünk még rá, hogy kire hasonlít, az majd kiderül” – mesélte akkor.

Czippán Anett második kisfiáról közben kiderült, hogy tiszta apja. Ahogy azt a mai Bors írja, Szabolcs, a TV2 rendezője 193 centi, és babának sem volt kicsi. „Én is nagy baba voltam, a párom, Szabolcs is, ezért számítottunk rá, hogy a közös gyerekünk sem lesz kicsi” – mondta a lapnak a FEM3 Cafe műsorvezetője.

Czippán Anett (@czippananett) által megosztott bejegyzés,

„Soma fél év alatt sokat fejlődött, jelenleg 9,2 kiló – folytatta. – És mellé persze örökmozgó. Már most elkezdett négykézláb csúszni-mászni, pedig ez még korai. Felfedezi a világot, ezért sokat kell még emelgetnem, lehajolnom hozzá a földre, onnan felkapni. Ez a mozdulatsor pedig totálisan kikészítette a hátamat.” Anett a fájdalmai miatt jelenleg gyógytornára jár, és kezeléseket kap.

Czippán Anett (@czippananett) által megosztott bejegyzés,

Czippán elmondta, hogy muszáj lesz valami olyan sportot űznie, ami a hátizmait erősíti, hiszen a kisebbik fia mindig nagyobb lesz, mint a kortársai. Az édesapja, Szabolcs is háromévesnek nézett ki az első szülinapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top