nlc.hu
Sztárok
Eltűnt a férfi, akit Aurelio elrabolhatott

Eltűnt a férfi, akit Aurelio elrabolhatott

Legalábbis a Blikk nem találja. A helyiek sem látták, és az interneten sem aktív. Néhány egyéb részletet is hoztunk az ügyről.

Mint ismeretes, VV Aurelio és két másik férfi ügyében felfegyverkezve elkövetett emberrablás miatt nyomoz a rendőrség. A gyanú szerint egy férfi tavaly ősszel ellopott 180 ezer forintot az egykori villalakótól, aki ezután egy Baja környéki településen többedmagával felkereste, és késsel megfenyegette az illetőt, majd ismeretlen helyre vitték.

„Azt hallottam, már a kocsma előtt összeverekedtek, majd elvitték kocsival valahova. Ott kaphatott még párat, aztán kitették valahol az úton, hogy sétáljon haza. Azt sem tudta, hol van, állítólag el is ájult, és úgy össze volt zavarodva, hogy nem is tudott egyből haza menni. Szerencse, hogy megállt mellette egy autós, így legalább egy darabig elvitette magát” – mesélte a Blikknek egy helyi férfi.

A lap próbálta megkeresni a férfit, akit a gyanú szerint VV Aurelióék elraboltak, de nem tudni hol van. „Mi sem tudjuk pontosan, mi van vele. Úgy tudom, a szülei a balhé után kirakták otthonról, talán a barátnőjénél húzhatta meg magát. Régebben meglehetősen aktív volt a közösségi oldalain, de jó ideje már ott sem oszt meg semmit. Azt gondoljuk, hogy fél, ezért nem akar beszélni arról, hogy mi történt” – mondta egy helyi férfi.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top