Horváth Tamás és Balázs Andi nyerte A Nagy Duettet

nlc | 2018. Június 03.
8 hét után véget ért a TV2 show-ja, A Nagy Duett. A döntőben már csak 4 páros állhatott színpadra, köztük 3 kismama. Ezúttal kizárólag a nézők szavaztak. A versenyt Horváth Tamás és Balázs Andi nyerte meg.

Vasárnap este befejeződött A Nagy Duett 6. szériája a TV2-n. 8 héten át 10 páros szórakoztatta a közönséget hétről hétre, ám a fináléban már csak 4 páros (Csobot Adél és Rózsa György, Horváth Tamás és Balázs Andi, Kollányi Zsuzsi és Kamarás Iván, Takács Nikolas és Tápai Szabina) – köztük 3 kismama – küzdhetett Az Év Duettje címért.

A zsűri a döntőben már nem szavazott, a döntés a nézők kezében volt.

Az első körben valamennyi duettpáros 2-2 duettet énekelt. A nézői szavazatok összesítése után már csak 3 páros maradt versenyben. Kollányi Zsuzsi és Kamarás Iván nem fért fel a dobogóra, ők kapták a legkevesebb szavazatot a döntőben.

Ezután nulláról indult újra a szavazás, a döntősök pedig rablással folytatták, azaz az előző hetekben elhangzott dalokból csendültek fel újra három, csak más páros előadásában. A mindent eldöntő, második körös szavazás eredményeként A Nagy Duett győztese 2018-ban Horváth Tamás és Balázs Andi lett. Takács Nikolas és Tápai Szabina a 2. helyen végzett, míg Csobot Adél és Rózsa György a bronzérmes duettpár lett.

 

Nézd meg Horváth Tamás és Balázs Andi döntőbeli produkcióit:

 

 

 

Exit mobile version