Sztárok

Pikali Gerda és Rékasi Károly újraélik a kapcsolatuk kezdetét

Pikali Gerda és Rékasi Károly igazi nosztalgiaúton vett részt. Előtörtek az emlékek.

Pikali Gerda és Rékasi Károly nemrég egy erdélyi turnén vett részt a Fekete szárú cseresznye című alkotással. Az előadás azért is kiemelten kedves nekik, mert ez az a darab, aminek a 2012-es olvasópróbáján egymásra találtak. Azt sem bánták meg, hogy a társulattól külön utaztak.

„Ketten utaztunk Gerdával Erdélybe, mert nem bírom a buszos túrát. Így kénytelenek voltunk külön kocsival menni. Egyáltalán nem bántuk, hiszen végigbeszéltük az egész utat, és fantasztikus érzés volt feleleveníteni a kezdeteket, azt, amikor mindketten elkezdtük próbálni ezt a darabot, akkor kezdődött a kapcsolatunk… Ahogy suhantunk az erdélyi hegyek felé, előjöttek az emlékek, az első találkozások, majd a randevúk” – mondta el a Blikknek Rékasi Károly, aki idén hatéves évfordulót ünnepel kedvesével, Pikali Gerdával, közösen élték túl a fájdalmakkal és küzdelmekkel teli elmúlt három esztendőt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése