Sztárok

Londonban került elő Hujber Feri

Hujber Feriről gyakorlatilag a Valami Amerika 3 premierje óta nem tudunk semmit, egyesek szerint eltűnt. Ez meglehet, hiszen még a barátai sem ismerik a hollétét... Most azonban úgy látszik, előkerült.

Hujber Feri érzelmi hullámvölgyeiről szólt a tavalyi év, de úgy látszik, ez egy végeláthatatlan folyamat. A színész a Valami Amerika harmadik részében visszatért ugyan, de aztán azóta sem látta senki. Azt nem tudhatjuk, hogy a gyerekei mennyit találkoznak vele, de az biztos, hogy a barátait hanyagolja. Hujber Ferit ezúttal Londonban látta egy szemfüles olvasó. 

Hujber Feri a Valami Amerika 3 bemutatóján fotó: Rácz Tamás

„Úgy szívódott fel, hogy senki sem tudja, merre indult”mondta a lapnak egy névtelenséget kérő barátja. „Nem ritka nála az ilyesmi, most azonban nyugtalanok vagyunk, mert senkinek sem hagyta meg, hogy hova megy” – magyarázza az ismerős. A Bors úgy tudja, hogy a színész jelenleg Londonban él, és pincérként keresi a kenyerét. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top