Németh Kristóf lőni tanítja a fiát

nlc | 2018. Június 26.
Nemrég derült ki, hogy Németh Kristóf lőni tanítja 10 éves kisfiát. A színész Lócival, valamint szerelmével, Krisztával érkezett a Mokkába, hogy tisztázza a téma kapcsán felmerült félreértéseket.

Németh Kristóf nemrég elárulta, hogy már készül a második gyermekre, méghozzá új párjától, Zitától. Most azonban még az egyetlen fiáról, Lóciról volt szó, hiszen lőni tanítja, ami sokaknak nem tetszett. A dolgok tisztázása miatt ment a Mokkába, ahol arról beszéltek, hogy Kristóf az egész családot elviszi a lőtérre, hiszen mindenki élvezi ezt a fajta elfoglaltságot. 

A stúdióban Németh Kristóf barátnője is ott volt, aki először szerepelt együtt ismert párjával. Elárulta, hogy az édesapja vadászik, így nem volt számára ismeretlen a terep, de először a színésszel ment lőni, korábban nem próbálta. Zitán kívül Kristóf kisfia, Lóci is megszólalt, aki első fegyveres élményéről beszélt.

Azt hiszem, hétéves voltam, amikor először lőttem

– mondta a 10 éves fiú, aki azóta nagy szerelmese lett a sportágnak. Azt is megtudtuk, hogy csupán kis kaliberű pisztolyról van szó, Németh Kristóf nem tenné ki veszélynek a családtagjait. 

Exit mobile version