Sztárok

ÉNB Karola teljesen meztelenül állt modellt

Az Éjjel-nappal Budapest szereplőiről az utóbbi időben bevállalós fotók készültek – a sorozat legmerészebb karaktere, Karola mindent bevállalt, teljesen meztelenül pózolt.

Az Éjjel-nappal Budapest szereplői Nánási Pál kamerái előtt mutatták meg, mi van a ruhájuk alatt. Modellt állt már ÉNB Bori, de láthattuk meztelenül ÉNB Joe-t is… Most a sorozat leginkább bevállalós karaktere, ÉNB Karola dobta le a textilt, és az első pár perctől eltekintve egyáltalán nem érezte zavarban magát a stáb előtt.

Bár nagyon sokszor fotóztak már, meztelenül még sosem pózoltam. Az elején nagyon feszélyezett a helyzet, mert körülöttem mindenki ruhában mászkált ki-be a stúdióból. Ám sikerült hamar feloldódnom, pedig elég szemérmes vagyok

– kezdte Karola, aki azt is elárulta, hogyan készült a fotózásra.

„A hét minden napján edzem és diétázom, de most egy nappal a munka előtt vízelvonást tartottam, tehát egy korty folyadékot sem ittam. Szerintem nincs olyan nő, aki tejesen elégedett lenne magával, nekem is vannak komplexusaim, de teszek ellenük, így a végeredmény önmagáért beszél. Anyukám nagyon erkölcsös, nem tudom, ő mit szól majd, ha meglátja a képeket, de nem gondolom, hogy kiakad. Már a tetoválásaimra és az orrkarikámra sem mondott semmit” – mondta nevetve az Éjjel-nappal Budapest főszereplője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top