nlc.hu
Sztárok
Vajna Tímea szépen lefogyott, itt a fotó

Vajna Tímea szépen lefogyott, itt a fotó

Egy ideig nem is posztolt magáról egész alakos képeket Vajna Tímea, annyira kigömbölyödött. Mindez a lombikprogram hormoninjekcióinak (mellék)hatása, de tett ellene, és az eredmény látványos.

Rosszul viselte Vajna Tímea a lombikkal járó kezelést, erről néhány nap alatt sok apró információt megosztott. Kezdve a reggeli rosszullétekkel, majd folytatta azzal, hogy besárgult a szeme, mert a mája nem bírja a gyógyszereket, befejezve azzal, milyen sokat hízott néhány hét alatt.

Vajna Tímea szerint úgy nézett ki, mintha már terhes lenne: 

Megnézem
Összes kép (3)

Hogy pontosítsuk, 8 kilót szedett fel, és bár kétségtelen – minden lombikos tudja –, hogy a punkció után már könnyebb, Vajna Tímea a petesejtleszívást követően láthatóan jobban is érezte magát. Gyakorlatilag ezek után nem sokkal formába is hozta magát. Elment kezelésre, ahol egy géppel segítettek neki a fogyás beindításában. 

Vajna Tímea 8 kilóval volt nehezebb a kezelések végére

Az eredmény pedig látványos, de ahogy a legújabb videóból is kiderült: tesz is ezért eleget, ismét rendszeresen eljár edzeni. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top