nlc.hu
Sztárok
Tízmilliókat fizethet Pécsi Ildikó volt menyének

Tízmilliókat fizethet Pécsi Ildikó volt menyének

Pártos Csilla nem volt szégyenlős követeléseivel, majdnem százmillió forintra perelte be Pécsi Ildikót.

Kedden tovább folytatódott a Pécsi Ildikó és Pártos Csilla közt öt éve tartó pereskedés. Bár egy házassági vagyonjogi perről van szó, mégis Pécsi Ildikó az alperes, miután fia korábban úgy nyilatkozott: semmilyen bevétele nincs, édesanyja tartja el.

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla

Ezért volt anyósától követeli Pártos Csilla azt a 82 millió forintot, melyről keresete szól. „Nem lehet valakit ötvenévesen, anyagilag teljesen lenullázva kitenni az utcára, úgy, hogy mindenét, a fél életét tette bele a házasságba, a közös életbe. Azt tartanám igazságosnak, ha kiderülne, hogy nekem mennyi pénzem, munkám, energiám és szeretetem volt ebben az egészben. Valamint fontos lenne az is, hogy a fiamat egészséges körülmények között, úgy, ahogy azt megérdemli, tudjam nevelni és segíteni, hiszen erről ő nem tehet” – indokolta a hihetetlen összeget Pártos a Blikknek.

Pártos Csillának nemrég ki kellett költöznie Pécsi Ildikó budai lakásából, melyet a válás óta jogtalanul használt, döntött a bíróság. Fia azonban továbbra is ott lakik, Pécsiék szerint jogellenesen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top