Sztárok

20 éve ők vezették a slágerlistákat, most azt sem tudjuk, mi van velük

Olyan húszéves slágerekből állítottunk össze egy szubjektív tízes toplistát, amelyeknek az előadói azóta eltűntek a süllyesztőben.

1998-ban sok olyan slágerlistás dal született, amit még ma is unásig játszanak a rádiók – elég, ha annyit mondunk, hogy a Titanic főcímdala (Céline Dion: My Heart Will Go On) is abban az évben tört a toplisták élére. De mi van azokkal az előadókkal, akiknek a számai egy évig vagy néhány hónapig hatalmas slágereknek bizonyultak, ma már azonban azt sem tudjuk róluk, hogy mi van velük? Kutakodtunk kicsit.

10. Mousse T. – Horny (1998)

20 évvel ezelőtt a szerencsésebbek a Z+-on, a többiek „csak” a parabolaantennákon keresztül fogható német VIVA csatornán várták, hogy meghallgathassák a világegyetem egyik legegyszerűbben összerakott dalát, ami mégis hatalmas sikereket ért el abban az évben. Mousse T. egyébként egy német DJ és zenei producer, aki aztán a 2000-es években számos német tehetségkutatóban feltűnt mint zsűritag. Azonban nem a Horny a legnagyobb sláger, amihez köze volt, hanem Tom Jones 1999-es Sex Bombja, amit közösen készítettek el.

9. Jennifer Paige – Crush

A sablonhajú Jennifer Paige is 20 évvel ezelőtt hintázott a Crush című dalához tartozó klipjében. Paige egyébként idén ősszel lesz 45 éves, és bármennyire is szerette volna, nem tudta megismételni a dal sikerét. 2012-ben még egy karácsonyi albumot is kiadott – ígérjük, hogy adventkor azt is megmutatjuk.

8. All Saints – Never Ever 

Az All Saints volt a Spice Girls lagymatag kiadása a 90-es végén és a 2000-es évek elején, bár azt nehéz lenne tagadni, hogy a Never Ever című slágerük elég jól sikerült, vagy legalábbis jól hozta a korszak popdalainak kötelező elemeit. Ez a dal egyébként minden idők második legjobban fogyó kislemeze az Egyesült Királyságban, amit lánybanda adott ki (nem meglepő módon az első a Spice Girls Wannabe-je). A banda 2001-ben ugyan felbomlott, de 2006 és 2008 között újra összeálltak, majd 2013-tól ismét aktívan koncerteznek, mert ugye valamiből meg kell élni.

7. Vengaboys – Up and Down

Ha lenne díjuk a világ legidegesítőbb dalainak, akkor 1998-ban bizonyosan a Vengaboys slágerét dobtuk volna meg vele. Mondjuk, otthoni edzésre még mindig tökéletes, de ettől függetlenül azért kitör az emberből a röhögés, ha belegondol, hogy vajon mennyi időt tölthettek ennek a dalszövegnek a megírásával. Bár 2002-ben befejezettnek nyilvánították a zenei pályafutásukat, a holland banda tagjai végül csak nem könyörültek meg rajtunk, és 2006-tól újra hakniznak a régi slágereikkel – a kedvencünk azonban az, hogy 2014-ben kiadtak egy borzalmas karácsonyi albumot is. Elnézést, de nem tudjuk nem belinkelni.

6. Savage Garden – Truly Madly Deeply 

A Savage Garden is olyan banda, amelynek 20 évvel ezelőtt sikerült egy dallal leuralni nemcsak a rádiók lejátszási listáit, hanem lényegében az egész világot – ugyanakkor, bár az első két lemezéből összesen 23 millió példányt adott el az ausztrál duó, 2001-ben már ők is érezték, hogy a Truly Madly Deeply sikerét nem tudják megismételni, így elbúcsúztak a rajongóktól. Darren Hayes énekes magánélete ezután elég fordulatosan alakult, ugyanis 1994-ben feleségül vette gimnáziumi szerelmét, 2000-ben viszont elvált tőle, nem sokkal később pedig a kiadójának és a barátainak is elmondta, hogy homoszexuális, és 2005-ben össze is házasodott a barátjával, Richard Cullen rendezővel. A pár jelenleg is együtt él az Egyesült Államokban, és Angliában is van otthonuk.

5. Des’ree – Life

Különösen alalkult Des’ree, vagyis Desirée Annette Weeks élete is. Az idén 50 éves énekesnőnek köszönhetjük a Life és a You Gotta Be című slágert is, azóta mégsem nagyon hallottunk róla. Pedig 2007-ben még Beyoncét is beperelte, amiért az engedély nélkül használta fel az I’m Kissing You című dalát.

4. Shygys – Hello

Tényleg bárki is azt gondolta, hogy ezt ki fogjuk hagyni?! Szenvedjük együtt végig! Bár a ShyGys 1997-ben alakult, az első lemezük (rajta a Hello!-val) csak 1998-ban jelent meg – egy évvel később viszont már dobbantottak is Kozsótól, és leszerződtek egy másik kiadóhoz. Hogy velük mi történt azóta, arról írtunk már párszor, e helyütt maradjunk annyiban, hogy ember úgy nem rúgta a lelakott gyárterep padlójára odaslagozott vizet kigombolt ünneplőingben, mint ez az öt gyerek. 

3. Unisex – Szebb holnap

Valószínűleg az Unisex az a magyar együttes, amelyben a legtöbb énekesnő fordult meg (úgy is, mint: Singh Viktória Kudrat, Kósa Ivett, Szabó Mariann, Szekeres Adrienn). A legsikeresebb időszakban mindenesetre Szekeres Adrienn állt a csapat élén, és ő szólóelőadóként ma is népszerű. Ez is egy olyan dal volt, ami nélkül hajnali 3-4 körül lehetetlen lett volna táncolni a helyi diszkóban.

2. Kiwi – Neked adom

A Kiwi együttes (igen, a mi szemünket is bántja a w, de hát mit tehetnénk, ez van) 1998 és 2001 között haknizott az azóta megszűnt Danubius Rádió roadshow-jának állomásain, és olyan slágerekkel traktálta a közönségét a tátikabulikon, mint a Neked adom vagy a Hol jár. A miskolci banda három év alatt két lemezt adott ki, aztán ment is, ahogy jött. Mi viszont még mindig imádjuk a klipben „spontán” sétálgató nyugdíjas néniket és bácsikat.

1. Aqua – Barbie Girl

Bizony, a csillámpónik eljövetele előtt a Barbie Girl uralta a slágerlistákat és akasztotta ki a cukiskodásmérőt, de annyira, hogy előadójára, a dán Aqua együttesre még nekünk is megvolt a magunk válasza a roppant kreatív Bubble Gum nevű formációval. Hiába jutottak be azonban az északiak még az Egyesült Államokban is a top 10-be ezzel a slágerrel, 2001-ben ők is bedobták a törülközőt – állítólag azért döntöttek úgy, hogy külön folytatják, mert nézeteltérések voltak köztük, az énekesnő pedig beleszerettetett egy másik tagba. Ami ezt a románcot illeti, sokáig úgy tűnt, hogy az idő őket igazolja, mert még abban az évben összeházasodtak, később pedig két gyermekük is született, 2017-ben azonban egy szűkszavú közleményben tudatták, hogy 16 évnyi házasság után elválnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top