nlc.hu
Sztárok
Harcsa Veronika: „A férjemtől tanultam meg, hogyan kell egyensúlyt teremteni”

Harcsa Veronika: „A férjemtől tanultam meg, hogyan kell egyensúlyt teremteni”

Ha Harcsa Veronikát a színpadon látod, megismered a zenéjén és a történetein át. Ez az a mód, ahogyan az énekesnő leginkább ki tudja fejezni az érzéseit.

Pár évvel ezelőtt Kapolcson, a Művészetek Völgyében egy kora reggeli órán, Harcsa Veronika udvarában mesés környezetben jógázhattam. Gondoltam, ezúttal én lepem meg az énekesnőt egy jógaórával. Veronikával a budai hegyekben találkoztunk, és terítettük le a jógamatracokat. A természetben jógázni mindig különleges élmény. Körüldongtak minket a darazsak, és egy pók is szeretett volna velünk gyakorolni, de illedelmesen továbbtessékeltük, hiszen pókászana nevű tartás egyelőre nincs a jógában.

Sztárjóga Harcsa Veronikával fotók: Szabó Gábor

„A zeneművészeti előtt a Műszaki Egyetemre jártam, és ott kezdtem el jógázni. Kötelező volt valamilyen tornaórát felvenni, sok mindent kipróbáltam a falmászástól kezdve a tollaslabdáig, és végül a jóga fogott meg. Akkor már vegetáriánus voltam, így ez a mozgásforma passzolt az életvitelemhez. Nagyon jó oktatók tanítottak, és hamarosan a legszorgalmasabb diák lettem. Azóta sok irányzatot kipróbáltam, a Hatha és az Iyengar jógát érzem igazán a magaménak. Egyedül is szoktam gyakorolni. Amikor turnén vagyunk, aktívnak és fittnek kell maradni. A jóga pedig bárhol gyakorolható, még egy pici hotelszobában is” – mesélte Veronika, aki jelenleg kétlaki életet él, London és Budapest között ingázik.

Sztárjóga Harcsa Veronikával

„Rövid távon nagyon inspiráló ez az életvitel, mert két kultúrának köszönhetően két nézőpontból szemlélődhetek. Amióta jobban megismertem egy másik várost, egy csomó mindent értékelek Budapesten. Inspiráló két közegben elmerülni. London fantasztikus, lubickolunk a kulturális programokban. Hosszú távon persze fárasztó, sok energiába kerül az utazgatás, nem hiszem, hogy sokáig fogok így élni, de most izgalmas” – mosolygott az énekesnő, aki hamarosan hosszabb időt tölt majd Kapolcson.

Sztárjóga Harcsa Veronikával

Ötödik éve vagyok jelen a Művészetek Völgyében, a kapolcsi fesztiválon. Az első pillanattól a szívemhez nőtt. Gyönyörű a környezet, büszke vagyok az udvaromra, mert az egyik legjobb helyszín. A falu szélén található, minden zöld, és egy igazi kis odú, ahová vissza lehet vonulni. Izgalmas programokkal készülünk idén, napi öt koncertünk lesz, délelőtt pedig jógával várjuk a vendégeket. Pár éve bevezettem, mert úgy éreztem, ott a helye. Nem én tartom az órákat, hanem profi oktatók egy budaörsi jógastúdióból. Sikerprogram lett. Hittem abban, hogy Kapolcs szellemiségéhez passzolni fog, de nem gondoltam, hogy ennyire népszerű lesz, hétvégenként tele van a kert jógaszőnyegekkel, pedig nem kicsi” – újságolta Veronika, aki visszahúzódóan éli a hétköznapjait.

Sztárjóga Harcsa Veronikával

„Már a karrierem elején világos volt, hogy kizárólag a zene segítségével lépek kapcsolatba a közönségemmel. A magánéletben egyébként is visszahúzódó alkat vagyok, társaságban szeretek másokat hallgatni. Sok mindent kiadok a dalok témájában abból, hogy mi zajlik bennem, és azt gondolom, ez éppen elég. A közönségnek szoktam mesélni apró történeteket, hogy egy dal miből született, ezekben vannak személyes vetületek, de ebből is elég annyi, hogy a koncertélmény mélyebb legyen” – magyarázta az énekesnő, aki bár a munkájában megtalálta a flow-t, azért figyel arra, hogy időnként kikapcsolódjon.

Sztárjóga Harcsa Veronikával

„Régen nehezen lazítottam, egy barátomtól még egy piros filcet is kaptam, hogy jelöljek ki a naptárban napokat magamnak, mert képtelen voltam pihenni. Folyamatosan pörögtem, feladatokat kreáltam. Az elmúlt években sokat fejlődtem, és ebben segített a férjem. Két éve házasodtunk össze, és megtanultam tőle, hogyan kell egyensúlyt teremteni.  Jó volt megtapasztalni, hogy pihenés után, tisztább fejjel jobban tudok koncentrálni az alkotásra.”

Sztárjóga Harcsa Veronikával

Harcsa Veronika 13 évig volt vegetáriánus

19 évesen lettem vegetáriánus, akkoriban volt egy nehéz időszak az életemben, és diétáztam, többet is, mint kellett volna. Többféle táplálkozási formát kipróbáltam, és ezek közé tartozott a vegetarianizmus is. Először csak kipróbáltam, bírom-e két hétig, aztán rájöttem, hogy nem kívánom a húst, és megvárom, amíg megkívánom. 13 évig nem ettem húst, ma már nem vagyok ilyen szigorú, de simán elmúlnak úgy hetek, hogy vegán étkezem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top