nlc.hu
Sztárok
Lánya emlékéért dolgozik Várkonyi András

Lánya emlékéért dolgozik Várkonyi András

Meghatóan nyilatkozott lányáról Várkonyi András, aki még nem tudta feldolgozni gyermeke elvesztését.

Május elején hunyt el hosszan tartó, súlyos betegség után Várkonyi András lánya, Várkonyi Andrea. A 38 éves színésznő elvesztése megrázta kollégáit és rajongóit egyaránt. Várkonyi Andrea az utolsó percig küzdött betegségével, és amíg csak tudott, eljárt próbálni, esténként színpadra állt.

Fotó: RTL Klub

„Ő komolyan vette, halálosan komolyan vette ezt a pályát. Én azért, megmondom őszintén, lazább vagyok, nem mondom, hogy fegyelmezetlenebb, de nagyobb kanállal eszem a dolgokat. Mindig eszembe jut, ha valami olyasmi van, hogy ő vajon ehhez mit szólna” – mondta róla édesapja. Várkonyi András a Blikk szerint hozzátette: még nem tudta megemészteni a tragédiát.

„Egyáltalán nem ülepedett le bennem, nem nagyon tudok erről beszélni sem, mert saját magammal beszélgetek, megmondom őszintén, és kérdéseket teszek fel saját magamnak is, hogy én megtettem-e mindent, mit lehetett volna másként” – nyilatkozta szomorúan a színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top