nlc.hu
Sztárok
Törőcsik Mari: „Adok még egy utolsó interjút”

Törőcsik Mari: „Adok még egy utolsó interjút”

A színpadról is lemond, ha csökken a színvonal. Törőcsik Mari a Nők Lapjának nyilatkozott.

Július 13-án írtuk meg, hogy Törőcsik Mari újra kórházba került, a szerdai Bors viszont azt írja, már jól van. A Nők Lapja szerint a 82 éves színésznő még egyszer fog nyilatkozni.

„Locsogtam egész életemben, ha kellett, ha nem, most már itt az ideje, hogy végre befogjam a számat. Lesz még egy nyilatkozatom, amit már korábban megígértem, egy jótékonysági ügy kapcsán, amit szívesen vállaltam, támogatok, és gondoltam, magának, aki ezer éve a barátom, adok még egy utolsó interjút, de ezzel, legalábbis jó időre, be is fejeztem… Ez lesz az utolsó… Fáradt vagyok, öreg, nincs mit mondjak”

– mondta Törőcsik Mari

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Hozzátette, úgy érzi, nem biztos, hogy szükség van még rá a színpadon, mert csak úgy szabad oda fellépni, ha képes azt a színvonalat hozni, amit megszoktak tőle, és amit elvár magától.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top