Sztárok

Áttétet találtak Tallós Rita tüdején

Tallós Ritánál 6 éve diagnosztizáltak melldaganatot, de leküzdötte. Nemrég azonban áttétet találtak a tüdején, azonnal műteni kellett.

Tallós Rita nemrég úgy fogalmazott, hogy nem rákja volt, csak úgy hívták. Ez azonban merész kijelentésnek bizonyult, hiszen a színésznőnél 6 évvel ezelőtt diagnosztizálták a daganatot – a műtétet hat kemoterápiás és harminc sugárkezelés követte. Úgy látszik, a megpróbáltatások nem értek véget, hiszen 3 év rendszeres kontroll után egy 9 milliméteres foltot találtak a jobb oldali tüdőlebenyén. Hiába lett a biopszia eredménye negatív, nem mertek kockáztatni az orvosok. 

„A férjem rám bízta a döntést, én pedig vállaltam, hogy kivegyék az egyik tüdőlebenyem, hiszen élni akartam. Emlékszem, amikor a melldaganatot közölték velem, pánikba estem, de most a családom is végig nyugodt maradt, és a szeretteim viselkedése rám is hatott” – mondta Tallós Rita a HOT! magazinnak, majd a műtétről is mesélt.

Kiterítve feküdtem, mindenhonnan csövek lógtak ki belőlem: eggyel a vérnyomásomat ellenőrizték, egy az oxigént adagolta, volt egy katéterem, egy másikat pedig a tüdőmből vezettek ki egy szívóberendezéshez kötve, ami három percenként bekapcsolt. Rohadt egy hangja volt…

Tallós Rita a HOT!-nak mesélt az áttétről. Fotó: Facebook

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése