Sztárok

Megható üzenettel emlékeztek a Linkin Park egy éve meghalt énekesére

Chester Bennington korábbi zenekara a Facebookon emlékezett meg az öngyilkosságot elkövetett énekesről.

Éppen egy évvel ezelőtt, július 20-án érkezett a hír, hogy Chester Bennington, a Linkin Park frontembere felakasztotta magát.

Az évfordulón korábbi együttese a Facebookon emlékezett meg a 41 évesen meghalt énekesről.

Már egy év telt el azóta, hogy elmentél. A gyász, a szívet tépő fájdalom, az elutasítás és a felismerés szürreális egyvelege kavarog bennünk. De még mindig úgy érezzük, hogy a közelünkben vagy az emlékeddel és a fényeddel. Egyedülálló szellemed kitörölhetetlen nyomot hagyott a szívünkben, a vicceinkben, az örömeinkben, az érzéseinkben. Örökké hálásak leszünk a szeretetért, az életért és a kreatív szenvedélyért, amit megosztottál velünk és a világgal. Szavakkal kifejezhetetlen, mennyire hiányzol

– írták a Linkin Park tagjai.

A basszusgitáros Dave „Phoenix” Farrel külön is üzent az Instagramján. Azt írta, sem az énekes búcsúztatásán, sem a tiszteletére adott koncerten nem mondott beszédet, mert nem tudta volna elmondani, mit érez.

Egy évvel azután, hogy elmentél, még mindig csak megpróbálom kifejezni, mit jelentettél a családodnak, a barátaidnak, a rajongóidnak… és nekem. Egy dolgot azonban biztosan tudok: szeretünk, és hiányzol.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top