Az ABBA slágereire építő musicalt, a Mamma Miá!-t 1999-ben mutatták be Londonban, és azóta példátlan sikertörténetté vált. 60 millió ember több mint 2 milliárd dollár értékben váltott rá jegyet világszerte (többek között Magyarországon is), de a musical akkor érte el a népszerűsége csúcsát, amikor 2008 nyarán bemutatták a moziváltozatot, ami már csak azáltal is feltűnést keltett, hogy több olyan színész is szerepelt benne, akiktől egyáltalán nem vártuk, hogy feltűnjenek egy könnyed kis musicalben. Az akkoriban szinte csak komoly, drámai szerepekben látható Meryl Streep egy új oldalát tudta megmutatni a főszerepben, Pierce Brosnan pedig James Bond árnyékából menekülve kötött ki Görögországban, és úgy is bátran beleállt a feladatba, hogy jól hallhatóan nem sok énekhanggal rendelkezik. A nézők nyitottnak bizonyultak erre a szórakoztató kis csacskaságra, és hatalmas tömegek lepték el a mozikat, a filmet ráadásul karaoke változatban is forgalmazták. Tíz év telt el azóta, most pedig egy második résszel támadnak az alkotók, de mielőtt beülnél rá, nem árt felelevenítened az elsőt a nagy Mamma Mia! kvízünk segítségével.