nlc.hu
Sztárok
Iszak Eszter álmában beszél elhunyt édesapjával

Iszak Eszter álmában beszél elhunyt édesapjával

Nagyon ritkán mesél apukájáról, de most kivételt tett.

Iszak Eszter alapvetően ritkán beszél édesapjáról, akit 11 éve veszített el. Először tavaly, apukája halálának 10. évfordulóján nyílt meg: akkor egy megindító posztot tett közzé róla, amelyben többek között leírta azt is, hogy még most is pontosan emlékszik arra, hogyan tudta meg a tragikus hírt, hogy édesapja elment.

Most, 11 évvel halála után Eszter a Borsnak mesélt édesapjával való kapcsolatáról. Elárulta, álmában gyakran látja őt, sőt még beszélgetnek is. „Nekem olyan szokott lenni, hogy apukámmal álmodom. De úgy, mintha itt lenne, és akkor beszélgetünk” – mondta a modell-műsorvezető, majd hozzátette, ilyenkor nem érzi azt, hogy elvesztette őt.

Nekem inkább ilyen szokott lenni, nem elbúcsúzás, hál’ istennek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top