nlc.hu
Sztárok
Éjszakai klubból a legnagyobb luxusba – Geri Halliwell 46 éves lett

Éjszakai klubból a legnagyobb luxusba – Geri Halliwell 46 éves lett

Ha azt írnánk, hogy ez a cikk Geraldine Estelle Horner életéről szól, akkor sokan csak a szemöldöküket húznák fel, és néznének ránk kérdőn. De ha úgy fogalmazunk: jöjjön egy cikk Geraldine Estelle Hornerről, akit a világ leghíresebb lányegyüttesének tagjaként Ginger Spice-ként ismert meg a világ, akkor már a többség tudja, hogy kiről van szó.

A Spice Girlsből ismertté vált énekesnővel sokat változott a világ születése óta. Geri augusztus 6-án ünnepli a 46. születésnapját, és ezt már kimondhatatlan luxusban és gazdagságban teszi. Bár gyerekként sem kellett nélkülöznie, azt talán ő sem gondolta, hogy ott köt ki, ahol most él.

Geri Halliwell - Fotó: Getty Images

Geri Halliwell – Fotó: Getty Images

Éjszakai klubokban is dolgozott, hogy megéljen

Halliwell az angliai Hertfordshire megyében született. Édesapja felmenői között vannak angolok és svédek, míg édesanyja spanyol származású. A család nem Londonban, hanem vidéken élt, az ifjú Geri pedig lányiskolába járt. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a későbbi popsztár visszahúzódó, gátlásos és mélyen vallásos személyiség volt, de épp ellenkezőleg. Mielőtt a világ első számú lánycsapatának a tagja lett volna, Mallorcán dolgozott táncosként egy éjszakai klubban. Később – ahogy Meghan Markle is – egy kvízműsorban dolgozott mint modell. 19 éves volt, amikor a The Sun napilapban ő lett a „nap lánya”, és a pikáns fotó többször bekerült a Playboyba és a Penthouse-ba is, miután Halliwell világsztár lett.

Így született a Spice Girls

A Spice Girls tagjait pont úgy válogatták össze, mint a 90-es évek legtöbb hasonló fiú- és lánybandáját. A stúdió felhívást tett közzé, és végül 400 jelentkezőt hívtak be a castingra. Ezekből a lányokból végül ötnek jutott hely a Spice Girls bandában: Melanie Chisholmnak, Melanie Brownnak, Victoria Beckhamnek (aki akkor még Victoria Adams volt), Emma Buntonnak és Geri Halliwellnek.  Hogy mennyire futószalagon készült minden, azt jól mutatja, hogy a lányok 1994 októberében vették fel az első demókat, és kezdtek el táncleckéket venni, de decemberre már le is szervezték nekik az első fellépést. Wannabe, Say You’ll Be There, 2 Become 1, Stop… sorra jöttek a slágerek, és a Spice Girls nemcsak Európát, de az Egyesült Államokat is meghódította.

Spice Girls 1997-ben - Fotó: Profimedia

A Spice Girls 1997-ben – Fotó: Profimedia

Csakhogy néhány évvel később egyre több lett a konfliktus a hölgyek között. Halliwell pedig 1998. május 31-én bejelentette, hogy kilép a bandából.  Egy évvel később már el is indította szólókarrierjét, és olyan slágerekkel hódította meg a toplistákat, mint a Look at Me, a Lift Me Up vagy a Mi Chico Latino, amely körül később botrányos jogdíj viták alakultak ki. Halliwell szólókarrierjének legnagyobb dobása egyértelműen a 2001-es albuma volt, ezen volt hallható a ’83-as It’s Raining Men sláger feldolgozása, amely bekerült a Bridget Jones naplójából készült filmbe is. Megannyi toplistás sláger és rangos díj bezsebelése után 2002-ben Halliwell egy tehetségkutatóban vállalta a zsűritag szerepét, ez volt az a műsor, amelyben felfedezték a népszerű lánybandát, a Girls Aloudot.

Gingerből anya lett

Ezután néhány évig viszonylag kevesebbet lehetett hallani az egykori Ginger Spice-ról, egészen 2005-ig, amikor is kiderült, hogy gyermeket vár. Geri 2006-ban hozta világra első gyermekét, aki a Bluebell Madonna nevet kapta. A kislány édesapja Sacha Gervasi forgatókönyvíró, akivel azonban már nem voltak együtt, mikor megszületett a gyermekük. Sőt a férfi sokáig el sem akarta ismerni, hogy ő az apja a kislánynak. Bluebell születésének idejére Geri kapcsolata az egykori kolléganőivel is rendeződött, így a gyermek két keresztanyja Victoria Beckham és Emma Bunton lett. Miután Halliwell édesanya lett, 2007-ben egy mesekönyvet írt, amelyből akkora bevételt kaszált a kiadó, hogy 9 újabb kötetre szerződtek le az énekesnővel.

Geri Halliwell és kislánya, Bluebell Halliwell - Fotó: Getty Images

Geri Halliwell és kislánya, Bluebell Halliwell – Fotó: Getty Images

2007-ben a Spice Girls bejelentette, hogy újra összeállnak, és nemcsak egy válogatás albumot, de egy turnét is leszerveztek. Mivel addigra a legtöbb bandatag már édesanya volt, a legtöbb koncerten a Mama című sláger éneklése közben a gyermekeik is ott voltak a színpadon. A turné után minden hölgy visszatért a régi életéhez. Amíg Beckham ruhákat tervezett, Halliwell új albumon dolgozott, Bunton rádiós műsorvezetőként kezdett tevékenykedni, a többiek pedig tévéműsorokban vállaltak szerepet. Azonban szinte mindenki biztosra vette, hogy a 2012-es londoni olimpián újra láthatjuk őket. Így is lett. A sportesemény záróceremóniáján a Spice Girls újra összeállt.

A Spice Girls 2007-ben – Fotó: Getty Images

Újabb gyermek, házasság és luxus

Halliwell sokáig egyedülálló anyaként nevelte kislányát, aztán megismerte Christian Hornert, a Red Bull Forma–1-es csapatfőnökét. A férfi ekkor még házas volt, mi több, 6 hónapos volt a gyereke, amikor elhagyta a családját az énekesnőért. Alig 8 hónappal később bejelentették az eljegyzésüket, 2015 májusában Horner feleségül vette a világsztárt, aki Geri Halliwellről Geri Hornerre változtatta a nevét. Kisfiuk 2017-ben született, és a Montague George Hector Horner nevet kapta. A család jelenleg egy hatalmas vidéki birtokon él.

Geri Halliwell és Christian Horner - Fotó: Profimedia

Geri Halliwell és Christian Horner – Fotó: Profimedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top