nlc.hu
Sztárok
Magyar énekesnők is gyászolják Aretha Franklint

Magyar énekesnők is gyászolják Aretha Franklint

Tegnap elhunyt Aretha Franklin, a soul zene koronázatlan királynője. Munkáját milliók csodálták, többek között magyar énekesnők is, akik megható sorokkal emlékeztek a művésznőre.

Aretha Franklin 2010-ben tudta meg, hogy áttétes hasnyálmirigyrákja van, de ez egyáltalán nem ingatta meg a hitét, továbbra is zenélt, emellett pedig rengeteg időt töltött a családjával. Gyerekei a hét elején már mellette voltak minden percben, hiszen sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Az énekesnő végül tegnap, hosszú betegség után örökre lehunyta a szemét. Milliók gyászolják, többek között magyar énekesnők is, akik tisztelték és szerették a munkásságát, ami nem meglepő, hiszen sokaknak példakép volt. 

Wolf Kati így emlékezett meg róla: 

Tóth Gabi is megható sorokat írt: 

Király Linda is gyászolja az énekesnőt: 

Világszerte sokakat megrendített Aretha Franklin halála, többen úgy búcsúztak tőle, hogy már a legnagyobbakkal zenél az égi színpadon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top