Sztárok

Súlyos fájdalmairól vallott a Barátok közt sztárja, Nagy Alexa

Súlyos betegség nehezíti Nagy Alexa mindennapjait. Többször olyan is előfordult, hogy csak injekcióval lehetett enyhíteni a fájdalmain.

A Barátok közt egyik főszereplőjét, Alízt alakító színésznő komoly gyomorproblémákkal küzd, ezek súlyos fájdalommal is járnak.

Úgy tűnik, a rendszertelen étkezés is elősegítette betegségem kialakulását. Előfordult, hogy hajnalban reggeliztem, aztán csak késő délután ebédeltem, ráadásul a legtöbbször nem is főtt ételt, közben pedig sok kávét ittam. Hektikusak a mindennapjaim, és bizony, amikor késő este érek haza egy fárasztó nap után, aludni sem tudok

– mondta Nagy Alexandra a Best magazinnak. Bár a színésznő megpróbált odafigyelni az étkezésére, a tünetei továbbra is romlottak. Rendszeresen rájött a csuklás, volt, hogy naponta 10-szer is, sőt az is többször előfordult, hogy orvoshoz kellett mennie, mert csak injekcióval lehetett enyhíteni a fájdalmait.

Nagy Alexandra (@nagy_alexandra_official) által megosztott bejegyzés,

Nagy Alexandrán rengeteg vizsgálatot végeztek , amelyek során kiderült, hogy a gyomorfekély mellett refluxa is van. Emiatt csuklott gyakran, ráadásul a hangszálait sem kímélte a kór, a gyomorsavtól gyakran berekedt. További szigorításokat vezettek be az étrendjébe. Kevesebb kávét ihat, kerülnie kell a csokit, az alkoholt, a szénsavas italokat, a paradicsomot, a zsíros és a csípős, fűszeres ételeket.

A színésznő folyamatosan keresi a megoldást tünetei enyhítésére, és már talált is egy módszert, ami segít. Részletek az e heti BEST Magazinban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top