Az iparmágnás lányaként felnőtt Frances Ford Seymournak nem tett jót, hogy a harmincas években egy hollywoodi filmsztárhoz ment feleségül. Henry Fondát valósággal körbezsongták a nők, és ahogy nőtt a férfi népszerűsége, úgy vált egyre nagyobb szoknyapecérré, amit az amúgy is labilis, és komoly önbizalomhiánnyal küzdő második felesége nagyon rosszul viselt. Egyfolytában fogyókúrázott, azzal próbálta felhívni magára a férje figyelmét, hogy a házukban időnként meztelenül járkált, és a korszakot meghazudtolva (a múlt század ’40-es éveiben járunk) plasztikai sebészek beavatkozásainak vetette alá magát. Úgy gondolta – és a férje is azt éreztette vele –, hogy csak akkor érhet valamit, ha kívül-belül tökéletes. Amikor Henry Fonda végül az egyik fiatal szeretőjét választotta helyette, Frances egy bentlakásos pszichiátriai osztályon kötött ki, és végül ez volt az a hely, ahol véget vetett az életének. Fonda feltűnésmentesen intézte a temetést, a közös gyerekeik, Jane és Peter még hosszú ideig nem tudták meg, valójában hogyan és miért halt meg az édesanyjuk.
Az első híres Fonda
A felmenői révén olasz és holland származású Henry Fonda valójában újságírónak készült, de amikor hobbiszinten kipróbálta magát egy színházban, azonnal beleszeretett ebbe a világba, és mivel tehetségesnek találtatott, tanulatlan színészként is sorra kapta a lehetőségeket. Mivel sosem tanulta a mesterséget, később, amikor a lánya, Jane a munkamódszeréről próbálta faggatni, hogy tanácsot kérjen, sosem tudott mit válaszolni: számára a színészet nem volt szavakkal kifejezhető, ösztönösen jött. A vásznon majdnem mindig az aranyszívű kisembert játszotta, ez volt az image-e.
Ám a valóságban pont az ellentéte volt annak, amilyennek a filmekben mutatta magát. Ismerősei és családtagjai egy végtelenül rideg, narcisztikus személyiségként írták le őt, aki nem tudott mit kezdeni az érzelmekkel (állítólag már túl volt a hetvenen, amikor először mondta Peter fiának, hogy „szeretlek”), sőt egy-egy felfokozott érzelmi helyzetben hajlamos volt dührohamot kapni. Sem a felesége, sem a gyerekei nem számíthattak rá, hajlamos volt napokra eltűnni legjobb barátjával, Jimmy Stewarttal, és nem igazán titkolta azt sem, hogy a felesége mellett szeretőket tart. Nem csoda, hogy minden családtagjától elhidegült, ahogy az sem, hogy élete során ötször házasodott. Míg a szakmájában sikert sikerre halmozott (12 dühös ember, Aranytó, Volt egyszer egy vadnyugat), a magánélete inkább kudarcok óriási sorozata volt, de a személyiségére jellemző, hogy mindez nem őt, hanem a környezetét törte meg.
Jane és Peter
Jane és Peter Fonda az apjukat alig látták, és amikor otthon volt, akkor is nehéz volt kommunikálni vele, az édesanyjuk életét pedig az töltötte ki, hogy folyton a férjének próbált megfelelni, és szinte minden idejét arra fordította, hogy minél tökéletesebb legyen. Mindez komoly érzelmi sérüléseket okozott, elsősorban Jane-nél, aki pár éve nyilatkozta azt, hogy a rideg neveltetésének köszönhető, hogy mindig nehéz volt számára az érzelmei kifejezése még a gyermekeivel szemben is, és az anyai minta miatt az összes házasságába úgy ment bele, hogy teljesen meg akart felelni a férjének, alárendelte magát a kapcsolatban. Harmadik férje, a médiamogul Ted Turner például a trófeafeleséget látta benne, ezért rávette Fondát, hogy vonuljon vissza a színészkedéstől (aki ezt meg is tette – 15 évre eltűnt a pályáról), hogy inkább mindig az ő oldalán villoghasson.
A testi tökéletesség iránti beteges vonzalmát is az anyjától örökölte. Sok-sok éven át küzdött bulimiával, és gyakran ő is a plasztikai műtéteknél kötött ki, melyek nagy részét utólag már megbánta. Hagyta, hogy kihasználják a férfiak, és a #metoo mozgalom farvizén ő is nyíltan elmondta, hogy fiatalon zaklatták. A felszínen Jane Fonda a tökéletesség látszatát tudta kelteni, de mélyen legbelül rengeteg problémával küzdött.
Az ellenállók
Jane és a testvére, Peter is mindig aktívan politizáltak, főképp a vietnámi háború körüli időszakban váltak az ellenkultúra plakátarcaivá. Peter Fonda a hippikultúra egyik zászlóvivője lett a Szelíd motorosoknak köszönhetően, hosszú hajával és laza, bőrkabátos stílusával kilógott a hollywoodi sztárok sorából, és akkora rock and roll arc volt, hogy még a Beatles tagjaival is szoros barátságot ápolt. Elismert színész lett, de sosem vált akkora sztárrá, mint Jane, aki a Barbarellával egy korszak szexszimbóluma lett, az aerobicvideóinak köszönhetően pedig a fitnesskultúra egyik meghatározó alakja, akit ráadásul színésznőként is elismertek: hétszer jelölték Oscar-díjra, amiből kétszer meg is kapta a kopasz aranyszobrocskát (Hazatérés, Klute). A sikereit elsősorban arra használta, hogy minél erőteljesebben kiállhasson a kisebbségek érdekeiért, és felemelje szavát a háborúk ellen. Tüntetett a vietnámi és az iraki háború ellenében, előbbinél pedig még Észak-Vietnámba is elutazott, ahol egy szerencsétlen fotónak (amelyen egy légvédelmi ágyú tövében nevetett) köszönhetően sokan hazaárulással is vádolták, és megkapta a „Hanoi Jane” gúnynevet. Küzdött feminista ügyekért, az indiánokért, felemelte a szavát az izraeli–palesztin konfliktusban, és lelkes környezetvédőként is mindig helytállt.
A harmadik generáció
Peter két, míg Jane három gyermeket nevelt fel (ebből az egyik örökbefogadott), és mindketten felneveltek egy sikeres színészt is. Közülük Peter Fonda lánya, Bridget futhatott volna be óriási karriert, és az olyan filmeknek köszönhetően, mint a Facérok, A bérgyilkosnő vagy a Jackie Brown, úgy tűnt, sínen is van a dolog, de a sors másképp akarta. Bridget Fonda a kétezres évek elején szenvedett súlyos autóbalesetet, amelyből felépülve úgy döntött, nem kér többet a reflektorfényből, és inkább férjére, a filmzeneszerző Danny Elfmanra és családjára fókuszálva nagyon korán nyugdíjba vonul. Jane Fonda második házasságából született fia, Troy Garity is színész lett, és bár 1998-ban a People magazin beválasztotta az ötven legszebb ember közé, sosem vált filmsztárrá, viszont karakterszínészként máig foglalkoztatják.