Sztárok

Íme az első hitvesi csók Steiner Kristóf és párja között – fotó

Steiner Kristóf pénteken újra megházasodott.

Steiner Kristóf pénteken összeházasodott párjával, Nimrod Dagannal, akivel másfél éve vannak együtt. Az egykori műsorvezető az Insta-oldalán osztott meg képeket az esküvőjükről. Az egyiken éppen a nagy pillanat látható, amikor a szertartás végén elcsattan a hitvesi csók. Többek között ezt írta a képhez: „Eleget vártunk arra, hogy egymásra találjunk, többet nem várunk, bármikor és bárhol csókolózunk.”

 

Kristóf Joseph Steiner (@whitecityboy) által megosztott bejegyzés, Szept 2., 2018, időpont: 2:45 (PDT időzóna szerint)

Steiner Kristóf – akinek ez a második házassága – Tel-Avivban mondta ki a boldogító igent, helyszínnek a kedvenc helyüket választották ki: egy étteremként és művészeti galériaként is működő, „A kakukk fészke” elnevezésű hely tetőteraszán volt a lagzi. Az időpont is fontos volt számukra: mivel mindketten nagy rajongói a nyárnak, ezért még augusztus 31-én, a nyár utolsó napján egybe akartak kelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése