Sztárok

Kálmán Olga: Életem egyik legjobb döntése volt, hogy a Hír TV-hez mentem

A műsorvezető beszélt azokról a hetekről, amikor már érezték, hogy előbb-utóbb eljön a végzetük. Azt viszont még nem tudja, mihez kezd ősszel.

D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának vendége volt a Hír TV-től augusztus elején menesztett Kálmán Olga, akit azután küldtek el, hogy új tulajdonosa lett a csatornának – szúrta ki a Spektrum Home-on vetített adást a 444.hu.

Kálmán Olga beszélt a kirúgása előtti hetekről. Azt mondta, hogy olyan érzés volt júniusban és júliusban a tévénél dolgozni, mintha a Titanic fedélzetén zenéltek volna. Tudták, hogy előbb-utóbb eljön a végzetük, mégis igyekeztek kiszolgálni a nézőket.

A műsorvezető szerint azonban a Hír TV-nél eltöltött másfél évben szabadabban dolgozhatott, mint korábban az ATV-nél. Ezért utólag az átigazolását élete egyik legjobb döntésének nevezte.

Kálmán Olga elmondta, hogy sok politikai megkeresést kapott korábban is, távozása után pedig főleg. A jövőben nem zárkózik el ettől kategorikusan, sőt, úgy gondolja, „tök jól csinálná”, de egyelőre nem vágyik közéleti szerepre.

Azt azonban nem árulta el, mit fog csinálni ősztől. Nem zárható ki, hogy lesz még olyan műsora, mint az Egyenes beszéd vagy az Egyenesen volt, de most inkább az online csatornák felé próbál nyitni, és a Facebookon építi személyes márkáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top