nlc.hu
Sztárok
Családja szerint sértő volt Aretha Franklin búcsúztatása

Családja szerint sértő volt Aretha Franklin búcsúztatása

Ariana Grande nyilvános fogdosásán kívül több ízléstelen kijelentése volt a búcsúztatót mondó püspöknek.

Múlt pénteken tartották a 76 éves korában meghalt legendás énekesnő, Aretha Franklin búcsúztatóját. A család szerint azonban ízléstelen és sértő volt a soul királynőjének búcsúztató beszéde, amelyet Jasper Williams Jr. mondott el.

A püspök 50 perces beszéde alatt egyszer sem beszélt méltón az elhunytról, sőt olyan mondatai voltak, amelyek kimondottan sértők voltak – írja az Index.

Az egyik vitatott kijelentése az volt, hogy a fekete életek addig nem számítanak, amíg maguk a feketék sem tisztelik azokat, és halomra ölik egymást. Erre mondatra Stevie Wonder már a helyszínen felkiáltott, és azt mondta, igenis számítanak a fekete életek.

Ariana Grande énekel Aretha Franklin gyászmiséjén Detroitban. A háttérben Jasper Williams Jr. püspök, aki a búcsúztató beszédet mondta (MTI/EPA/Tannen Maury)

Willams arról is beszélt, hogy egy fekete nő nem tud férfiakat nevelni a fekete, apa nélkül felnövő kisfiúkból. Ez a kijelentés azért verte ki a biztosítékot, mert Aretha Franklin négy gyereket nevelt egyedül.

Az énekesnő unokaöccse, Vaughn Franklin azt mondta, őket is meglepte a búcsúztató szövege. Nem egyeztettek előre a püspökkel, és Aretha Franklin nem rendelkezett a temetéséről. Williamset azért választották, mert korábban a család több halottját ő búcsúztatta.

A beszéden kívül azonban más gond is volt a püspökkel: nyilvánosan fogdosta a szertartáson fellépő Ariana Grande mellét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top