Sztárok

Halász Gábor falujának templomában súlyos kár keletkezett

A kápolna 250 éves múlt, még az is elképzelhető, hogy végső esetben le kell bontani. Halász Gábor szakvéleményre vár, és minden segítséget megad, illetve fogad a felújításhoz.

A Bors szúrta ki, hogy Kiskutas kápolnájának tornya egyszerűen leomlott. Kiskutas polgármestere a Barátok közt Hoffer Misijeként megismert Halász Gábor

A több mint 250 éves kápolna tornya váratlanul összerogyott augusztus utolsó napjaiban. „Ugyan nem Isten haragja sújtott le, de az lehetséges, hogy egy villám csapott bele a toronyba” – mondta a lapnak Halász. A polgármester nagyon fontosnak tartja a falu jelképének számító épületet, és bár az egyház tulajdona, minden segítséget megadnak a renováláshoz, de félő, hogy a szakértők a teljes lebontást javasolják. Halász Gábor szerint ezt nem lehet megengedni. A helyreállítás költségét egyelőre nem lehet tudni, felmérés alatt áll. Halász minél több támogatót szeretne az ügy mellé állítani, így még az is előfordulhat, hogy színészek is segítenek majd.

A színész 2 évvel ezelőtt sroke-ot kapott, mára szerencsésen felépült betegségéből. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top