Sztárok

Gáspár Laci véleménye Kis Berniről: „Nagyon közönséges”

Lassan eldől, ki lesz benne a Nyerő Páros döntőjében, és a még játékban lévő párokon látszik az is: komolyan veszik ezt a versenyt. Az utolsó hétre az erőviszonyok tekintetében azonban nagy változást történt.

A legutóbbi Nyerő Páros-rész úgy zárult, hogy Gáspár Laci kimondta: szerinte Kis Berninek és Solti Ádámnak kellene mennie a játékból, mégpedig azért, mert úgy érzi, Beni nem való már a villába. Megszokhattuk, hogy a zenészt az érzelmei mozgatják, és nem szokott titkot csinálni ebből; ez a mai adás előzeteséből is kiderült, amikor nyíltan kritizálta Bernit, nem is akárhogyan. 

A mai feladat az, hogy minden nőt a párja öltöztet fel egy rögtönzött szépségversenyre, Solti Ádám pedig nagyon bevállalós ruhát választ Berninek, akin érződik, hogy feszeng a semmit sem takaró ruhában(?). 

Kis Bernit a párja öltöztette és sminkelte

„Én így nem megyek ki, Ádám, kint van az egész fenekem”  mondta Berni, akit a párja hiába nyugtatott. Amikor a kifutóra lépett, úgy érezte, hogy el kell mondania, nem fehérneműben vonul, hanem fürdőruhát visel a lényegében mindent mutató ruha alatt. 

A kényes helyzeten az sem segített, hogy Gáspár Laci élesen fogalmazta meg a véleményét Berni megjelenéséről. Bár a többi játékos elismerően nyilatkozott a Nyerő Páros előzetese szerint, a zenész  nem állt be a sorba. 

„Ilyet nem adunk rá olyan nőre, akit szeretünk. Nagyon közönséges, és úgy közönséges, hogy nem is előnyös.”

Ebből nem derül ki, hogy Gáspár Laci véleményében benne van az előző napi csalódottsága is, vagy ettől függetlenül fogalmazta meg a véleményét. Akárhogyan is, látatlanban gyanítjuk, hogy ebből még lesz konfliktus a villában. 

A Nyerő Páros zsűriben Gáspár Laci, Szegedi Ferenc (Fecsó), Tokár Tomi és Solti Ádám mondott véleményt a lányokról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top